Hirdetés

A hagyományosan kézi szabású, manufakturális kesztyűkészítési iparág fejlesztése terén eredményei, hazai és nemzetközi sikerei, továbbá több évtizeden keresztül végzett szakmai pályafutásának elismeréseként a Zsolnay Vilmos-díj kitüntetést adományozta Pécs önkormányzata Hidas Lászlóné kesztyűkészítő mester részére. A díjat Őri László alpolgármester adta át csütörtökön, Mengyán András képzőművész Fényutazás című kiállításának megnyitóján. 

Mengyán András, világhírű képzőművész-designer szakmai előélete vitathatatlan, olyan neves elődökkel dolgozott, mint Kepes György, aki a műfaj egyik legjelentősebb képviselőjének számít. A jelenlegi kiállítás célja, nem utolsósorban egy, a Zsolnay Fényfesztivált kísérő, olyan kortárs képzőművészeket felvonultató sorozat elindítása, akik a fényt mint médiumot használják. A Munkácsy Mihály-díjas festő Fényutazás című kiállítása, és a Zsolnay Fényfesztivál is aktualitást ad a Zsolnay Vilmos-díj átadására.

– Pécsett évszázados hagyománya van a kesztyűgyártásnak, hiszen nem csak országosan, de világszínvonalon is igényes és jó kesztyűk készülnek városunkban. Hidas Lászlóné az ország egyik legsikeresebb kesztyűgyártó vállalkozását hozta létre a ’70-es években Pécsen, amely évtizedeken át meghatározó szereplő volt a piacon – mondta el Őri László, Pécs alpolgármestere csütörtökön.

Hangsúlyozta, hogy a városnak ma is hasonlóan bátor, a hagyományainkra építő, ám mégis újszerű vállalkozásokra, gazdasági kezdeményezésekre van szüksége. – Ebben lehet példakép Hidas Lászlóné, ezért esett most őrá választásunk az Iparművészeti díj megítélésekor – zárta Őri László.


A Pécs Város Képző- és Iparművészeti Díjában részesülő Hidas Lászlóné Sudár Judit Pécsett született 1947-ben. A Pécsi Művészeti Gimnáziumban érettségizett. 1966-ban kezdte meg szakmai munkáját a Hamerli-gyár utódja, a Pécsi Kesztyűgyárnál, 1982-től új néven: a Hunor Pécsi Kesztyűgyárnál. A manufakturális, igényes, kézzel varrt kesztyűgyártás valamennyi folyamatának, a tervezés, a szabás, a varrás, a bélelés, a fényezés, díszítés, a csomagolás technikai és művészeti műveleteinek kitűnő szakértője és kivitelezője. Szakmai karrierje során csaknem 30 ezer prémium kategóriás modell megtervezésében vett részt.

Hidas Lászlóné kesztyűkészítő mesternek nagy érdeme volt abban, hogy az igényes, magas színvonalú, luxus igényeket kielégítő termékeiről híres Hunor Pécsi Kesztyűgyár nagyvállalat az évszázados tradicionális know-how birtokában a hetvenes évektől kezdve hosszú évtizedekig az ország egyik legsikeresebb vállalkozása volt.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét