HírTv: „Mellár segít értékesíteni a lopott holmit”

Politológusok nyilatkoztak az ellenzéki HírTv portálján annak kapcsán, hogy Mellár Tamás belépett a Párbeszéd-frakcióba. Erős mondatok hangzottak el.

– Innentől kezdve Mellár Tamás elfelejtheti a jobboldali szavazatokat – mondta Ceglédi Zoltán a HírTv portáljának. A politológus kijelentette: a képviselő innentől kezdve „hozzákötötte a sorsát a mindenkori összefogósdihoz. Őszintén sajnálom ezért.” Emellett Mellár lépése az ellenzéki pártokat megerősítette abban, hogy „továbbra is a politizálással megkereshető pénz maximalizálása, és a fogyó ellenzéki szavazók összefogócskával szórakoztatása a dolguk. Kutyakomédia az egész” – fogalmazott Ceglédi.

Nem az a bélyeg, hogy az egyik pécsi körzetet megnyerő politikus a Szabó Tímea vezette frakcióba ül be, hanem „az a politikai orgazdaság, amivel Mellár, ez az egyebekben tisztességes, sokkal többre érdemes, konzervatív ember segít értékesíteni a lopott holmit”, fogalmazott a politológus.

„Mellár Tamás döntése nem volt váratlan, hiszen korábban is jó viszonyt ápolt Karácsony Gergellyel, az MSZP pécsi rendezvényén jelentette be, hogy elfogadja a támogatást, így szavaival ellentétben eleve a baloldali-liberális térfélen volt” – fogalmazott a HírTv Online megkeresésére Reiner Roland. Az Integrity Lab alapítója azonban kijelentette: a (mindeddig) független képviselő döntésének abban lehet jelentősége és következménye, hogy a későbbi, elvileg független indulóval szemben az MSZP-P-n és a DK-n túli ellenzéki pártok és szavazók bizalmatlanabbak lehetnek vele szemben. „Hiszen azt az előnyét és hitelességét, hogy az ő személye független a pártoktól, ezzel a döntéssel ebben a körben elvesztette.”

További részletek az ügyben a HírTv portálján, ITT olvashatóak.

Hirdetés