Horvátországi földrengés: Pécsről is segíthetünk a bajbajutottaknak

Sokan maradtak fedél nélkül, közel 300 ember került ideiglenes befogadóhelyre a napokban pusztító horvátországi földrengés miatt. A város a Magyar Vöröskereszttel együttműködve arra kéri a pécsieket, aki teheti, segítsen.

Mint Udvaros Renáta, a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének megyei igazgatója lapunknak elmondta, van egy olyan megállapodás a szomszédos országok között, hogy segítenek egymásnak, így a Magyar Vöröskereszt azonnal felvette a kapcsolatot a Horvát Vöröskereszttel.

A vöröskereszt mindent megtesz, hogy segíthessen a rászorulókon

Nyőgéri Lajos, Pécs alpolgármestere azt emelte ki az akció kapcsán, hogy az önkormányzat a hó elején a vöröskereszttel és több más szervezettel is megállapodást kötött az együttműködés jegyében, hogy azokat a rászorultakat tudják támogatni, akik kapcsolatban vannak a szervezettel. A Magyar Vöröskereszt felajánlotta segítségét a Horvát Vöröskeresztnek, és természetesen magától értetődő volt, hogy segítenek is az adománygyűjtéssel – mint mondta, nehéz lett volna levinni, eljuttatni a tárgyi eszközöket a jelenlegi karanténkötelezettség miatt.

Az együttműködés jegyében tették meg tehát közösen a felhívást, hogy segítsék a nagyobb bajban lévőket, hiszen ilyen katasztrófák esetén eltörpül az is, hogy nem mehetünk ki esetleg ünnepelni szilveszterkor. A vöröskereszt is számíthat a városra és fordítva – tette hozzá az alpolgármester.

A Magyar Vöröskereszt bankszámlájára felajánlott pénzösszegen a Horvát Vöröskereszt által megjelölt termékeket, tisztálkodási szereket (fogkefe, fogkrém, szappan, sampon, wc-papír, kéztörlők) vásárolják meg és juttatják ki.

A város és a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének együttműködése keretén belül kéri most a lakosság segítségét, hogy ha szeretnénk támogatni az akciót, online átutalással tegyük ezt meg az alábbi számlaszámokon:

Belföldi átutalás esetén:
Bankszámlaszám: 10405004-00026548-00000009
Közlemény: Horvátországi földrengés 2020

Külföldről történő átutalásnál:
IBAN szám: HU32 1040 5004 0002 6548 0000 0009
Swift kód: OKHBHUHB
Bank neve: K&H Bank Zrt.
Bank címe: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.
Közlemény: Horvátországi földrengés 2020

Óriási károkat okozott a földrengés Horvátországban

A Horvát Vöröskereszt már a december 28-i első, enyhébb rengések kapcsán megkezdte a munkát a térségben. Most csapatokkal kiegészülve vesznek részt a károk elhárításában. A december 29-én bekövetkezett 6,4-es erősségű földrengésben 7 ember, köztük egy 13 éves lány is életét vesztette, valamint több ember megsérült.

Körülbelül 300 ember számára biztosítanak menedéket katonai barakkokban, akik közül 160-an szociális ellátásra szorulnak. Az ideiglenes befogadóhelyen több kisgyermekes család is tartózkodik. A hadsereg szintén a helyszínen van, ellátást és átmeneti szállóhelyet biztosít a lakosságnak.

A Horvát Vöröskereszt december 29-e óta más megyékből is irányított át csapatokat a földrengés sújtotta térségbe, ahol a folyamatos szükségletfelmérés mellett részt vesznek a sérültek ellátásában, a lakosok evakuálásában és a helyszínek megtisztításában. A földrengés jelentős anyagi károkat okozott Petrinja és Sziszek városában, a környező falvakban, valamint Zágrábban. Sok ember maradt fedél nélkül.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés