Idén is pályázik Pécs a rendkívüli önkormányzati támogatásra

Ruzsa Csaba

A szükséges bizottsági döntés megszületett, pár napon belül be is nyújtja pályázatát a város, amelyen 345 millió forintot igényel az államtól.

Akárcsak tavaly, idén is lehetősége nyílt arra az önkormányzatoknak, hogy rendkívüli támogatásra pályázzanak az államnál, és a 2021-es próbálkozás után ebben az évben is megpróbál pluszforráshoz jutni a város.

– Az önkormányzat Jogi és Ügyrendi bizottsága döntést hozott arról, hogy 345 millió forintért pályázunk a 2022. évi rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatásra – mondta el lapunknak Ruzsa Csaba, Pécs gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere. – Ebből a pénzből meghatározott célokra lehet csak költeni, például lejárt közüzemi számlákra, városüzemeltetésre, közétkeztetésre, illetve óvodai, valamint szociális intézményi költségekre. Bízunk benne, hogy pozitívan bírálják majd el a pályázatunkat, hiszen az energiaárak növekedése jelentős, nem várt hiányt generált a költségvetésben.

Az alpolgármester hozzátette, hogy a szükséges bizottsági döntést követően, pár napon belül a pályázatot be is fogják nyújtani, de még bőven időben is van a város, hiszen szeptember 30. a beadási határidő. Pozitív eredmény esetén várhatóan november végén juthat hozzá a város a pályázati forráshoz.

Nem árt megjegyezni, hogy egy éve is pályázott Pécs a rendkívüli támogatásra, akkor 1 milliárd forint összegben – amiből végül valamivel több mint 50 milliót kapott meg a város.

Hirdetés