Imádta Pécset a zseniális festőművész

Pécsett lesz látható Munkácsy Mihály több remekműve is, ami önmagában is hatalmas hír, a tárlatot azonban egy kicsit más szemmel nézhetik majd a pécsiek annak tudatában, hogy a festőzseni többször járt a városban és bizony imádta Pécset. Munkácsy pécsi látogatásai során remek történetek születtek a géniuszról.

hirdetés

Annak örömére, hogy a legnagyobb magánkézben lévő Munkácsy-gyűjtemény május 17-től november 10-ig Pécsett lesz megtekinthető, érdemes felidézni a világhírű festőművész Péccsel kapcsolatos történeteit. Nem véletlen ugyanis az, hogy az egykori Nepomuk utcát Pécsett átkeresztelték Munkácsy Mihály utcára.

Az ásító inas Pécsre érkezik

Egyik leghíresebb és legfontosabb festőnk ebben az utcában lakott 1863 és 1867 között, legalábbis amikor pécsi rokonait meglátogatta. Trebbin Ágost pécsi történész Pécsi Szemlében megjelent „Munkácsy Mihály pécsi látogatásai” című írásának köszönhetően pedig igencsak érdekes, szórakoztató történeteket tudhatunk meg a festőmester pécsi időtöltéseiről. De ne rohanjunk előre, először legyen szó arról, hogy miként is kerülhetett Munkácsy Pécsre.

Miska nem bírta a kemény fizikai munkát

A fiatalon elárvult Munkácsy – akit ekkor még Lieb Mihálynak hívtak – eleinte asztalosinasként dolgozott Békéscsabán, szülővárosában, ahonnan 14 éves korában Aradra került, ahol már asztaloslegényként próbált megélni, kevés sikerrel.

Asztalosból lett világhírű festő

Munkácsy nem bírta a kemény fizikai megterheléssel járó melót, hosszú időre lázas beteg lett tőle. Betegeskedése alatt döntötte el, hogy életét a festészetnek szenteli, ebben nagybátyja és gyámja, Reök István ügyvéd is támogatta. A művészet alapjait Karl Fischer bécsi festőtől tanulta el, majd Szamossy Elek festőművész keze alatt alkotott. Zsenialitása már tanulóéveiben is sokak számára feltűnt.

Pécsen „mázolt” híres képeket

A kifejezetten gyorsan elismert és népszerű festővé vált Munkácsyt másik nagybátyja, egy pécsi ügyvéd, Reök Lajos hívta meg az említett Nepomuk utca 23.-ban élő családjához. Munkácsy imádta a várost, többször is hosszabb-rövidebb időt töltött itt. Először 1863-ban, majd 1865-ben, és 1867 farsangján járt Pécsett, ahol egyébként egyszerűen csak Miskának hívták. Íme egy apró és fontosabb érdekesség Miska és Pécs kapcsolatából: állítólag oda volt a pécsi dalárda előadásaitól, emellett pedig szeretett itt festeni is, életművének néhány jelentős portréját itt készítette.

Reök Lajosné képe Pécsett készült

Ezek az 1864-ben készült képek vendéglátóit ábrázolták, az ügyvédet, feleségét, valamint négy lányukat (ezek a képek a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban láthatók). Trebbin Ágost egy vicces anekdotára is rábukkant ebből az időből.

Reök Lajos, Munkácsy pécsi nagybátyja

Az egyik Reök-lányt ábrázoló félkész, vázlatos képe láttán a család egyik barátja kedvesen „mázolónak” nevezte el Munkácsyt, aki annak ellenére is nagyon szerette ezt a becenevet, hogy ekkor már műveinek csodájára jártak ország- és világszerte.

Miska és az üszögpusztai aludttej

Nem csak a dalárda műsorát bírta Munkácsy, hanem az aludttejet is, kedvenc ételét azonban Pécsett nem csinálták szájízének megfelelően, ezért képes volt rendszeresen a Reök-család üszögpusztai barátaihoz kisétálni, ahol kitűnő aludttejet készítettek neki. Munkácsy üszögpusztai látogatásai rendre emlékezetes összejövetelekké váltak. Az egyik ilyen partiról a családi barát így számolt be:

„Munkácsy barátom kedve tetőpontjára lépett, kifogyhatatlan kellemes elbeszéléseivel és szép magyar dalaival késő estig mulattatta az egész társaságot. Kedves emléket hagyott vissza maga után, kivétel nélkül mindenki megszerette.”

Krisztus mellképe

A fenti idézet annak tükrében érdekes igazán, hogy számos forrásból lehet tudni, hogy Munkácsy egyáltalán nem volt társasági ember, többnyire visszahúzódó, szótlan, egyszerű és szerény személyiségként írták le. Úgy tűnik tehát, hogy valóban nagyon szerethette Pécset és pécsi ismerőseit.

Mesteri festő, kevésbé mesteri vadász

Munkácsyt egyszer elvitték barátai nyúlra vadászni Üszögpuszta mellé, amiről egy igencsak vicces történettel tértek vissza, nyulak nélkül. Vadászbarátja így írta le a „kalandot”:

„Kezébe adtam egy kétcsövű vadászfegyvert és elláttam töltényekkel. Édesatyám ócska fekete köcsögkalapját a fejébe nyomta és ketten elindultunk a nevezetes vadászatra. Nem mertem hozzá közel járni, attól tartottam, hogy nyúl helyett engem talál lepingálni. Amint a szántásban megyünk sajátságosan minden nyúl előtte ugrott föl, de oly sokáig célzott, hogy a nyúl már lövésen kívül volt, mire fegyverét elsütötte. A nyúl erre megállt, s visszanézett. Ráfogta, hogy eltalálta, de bíz az vígan futott tovább. Lövésre nekem egy sem jött, ezért nyúl nélkül tértünk haza.”

Hirdetés