Új játszósarokkal, megújult játszótérrel, új növényekkel és egy felújított öltözősorral várja a pécsieket a Hullámfürdő strandja. A pedagógusoknak a strandot üzemeltető PSN Zrt. jelentős kedvezményt ajánlott fel.

Pár nappal az utolsó tanítási nap előtt hivatalosan is megnyitott a pécsi Hullámfürdő kültéri strandja. A nyitás részletei, a strandon történt fejlesztések és a jövőbeni tervek kapcsán a város ikonikus hullámmedencéjénél tartott sajtótájékoztatót csütörtökön délelőtt Nyőgéri Lajos, Pécs alpolgármestere, valamint Bernáth Miklós, a PSN Zrt. vezérigazgató-helyettese és De Blasio Domenico, a Hullámfürdő létesítményvezetője.

Végre lehet csobbanni a Hullám-strandon!

– Itt van a nyár, a következő hétvégén pedig kezdődik a nyári szünet, és reméljük, hogy az időjárás is kedvez majd azoknak, akik újra birtokba szeretnék venni a strandot – mondta Nyőgéri Lajos a sajtótájékoztató kezdetén, ezt követően pedig bejelentette, hogy a fürdőt üzemeltető PSN Zrt. pedagógusnap alkalmából jelentős kedvezményt ajánlott fel a pécsi közoktatásban dolgozók számára.

– A PSN Zrt. a pécsi iskolákban, óvodákban és bölcsődékben dolgozó több mint 4 ezer oktatónak és nevelőnek egy év végéig szóló 50 százalékos kedvezményt ajánl fel, amit a pedagógusok a Hullámfürdő szolgáltatásaira használhatnak fel egyszeri alkalommal – mondta, hozzátéve, hogy a kedvezmény felhasználásáról minden érintettet tájékoztatni fognak.

Nyőgéri Lajos, Bernáth Miklós és De Blasio Domenico a sajtótájékoztatón

De Blasio Domenico létesítményvezető elmondta, hogy kisebb, saját erőből megvalósított fejlesztéseket már a tavalyi szezonban (amikor a vírus miatt az uszoda nem volt látogatható), valamint idén tavasszal is végrehajtottak a strand területén. Kialakítottak egy aszfaltra festett társasjátékokból álló játszósarkot, az 1970-es és 1980-as éveket idéző retrostílusban felújították a korábban raktárként használt egyetlen öltözőkabinsorukat is.

Az új kabinsor

Emellett a Biokom Nkft. és pécsi támogatók segítségével cserepes és ültetett növények is kerültek a strandra, a Mecsekerdő Zrt. közbenjárásának köszönhetően pedig egy teljesen felújított fajátszótér is várja a gyerekeket.

Az idei nyári szezonban újdonság, hogy bérelni lehet napágyakat és napernyőket is – mondta.

Megújult a játszótér is

Bernáth Miklós, a PSN Zrt. vezérigazgató-helyettese a fentiekhez hozzátette, hogy terveik szerint még az idei strandszezonra ki fognak alakítani egy strandröplabda-, illetve egy lábtengó-pályát is. Hangsúlyozta, hogy kész terveik vannak egy gyermekpancsoló kialakítására is, jelenleg a forrásokat keresik a tervek megvalósításához, amire reményeik szerint a következő szezonban már sor kerülhet. Végezetül elmondta, hogy a jövőben szeretnék növelni a medencék vízfelületét, illetve az egyik medencét fedetté alakítanák át, ami azt jelenti, hogy ezt a medencét akár a téli időszakban is használhatják majd a pécsiek.

A strand jelen állás szerint védettségi igazolvánnyal látogatható. A strandra a védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttekkel gyerekek is mehetnek, a beltéri sportmedencét ugyanakkor kiskorúak még nem használhatják. A kültéri területen nem kötelező a maszkhasználat, az épületben viszont igen.

Részletek a Hullámfürdő oldalán.

Egy kis múltidéző érdekesség a végére: a Hullámfürdő 86 évvel ezelőtt, 1935. június 9-én nyílt meg, a strand történetét pedig a Csorba Győző Könyvtár blogján épp ma megjelent cikk a kezdetektől az 1990-es évekig mutatja be, sok régi fotóval.

Fotógalériánk a Hullámfürdő strandjáról:

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés