7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálIndul Kozármisleny okostelefonos városalkalmazása

Indul Kozármisleny okostelefonos városalkalmazása

Tesztüzemben mindenki számára elérhető már Kozármisleny város-applikációja, a Misleny App, mely garantáltan megkönnyíti majd a helyiek mindennapjait.

Augusztustól elérhetővé válik a város saját okostelefonos alkalmazása, mely a kezdeti tesztüzem során is használható lesz Android operációs rendszerrel futó és az iOS-es mobiltelefonokon egyaránt. A Misleny Appot a fejlesztők a lehető leghasznosabb funkcióikkal látták el, melyek megkönnyíthetik mind a kozármislenyiek, mind pedig a városba látogatók mindennapjait.

Egyszerű kezelni és tele van fontos információval

Az applikáció főképernyőjén olyan fontos híreket láthatunk egyből, mint például kiemelt mislenyi események és programok, vagy épp az autóval közlekedőknek szóló forgalmi hírek (például forgalmirend-változások). A menü ikonra kattintva az első választható menüpont alatt a fentiekhez hasonló, a városban élők számára lényeges hírek között böngészhetünk, míg a naptár-menüpontban hónapokra, azon belül pedig napokra lebontva láthatjuk, hogy mikor szállítják el a kommunális- és szelektív hulladékot, vagy mikor lesznek különböző városi rendezvények.

A következő menüpont a „Dokumentumtár”, itt megannyi közérdekű hirdetményt, hírt, felhívást találhatunk majd, de ezen a ponton belül elérhető lesz digitális formában a Miselny Magazin minden eddig megjelent száma is.

A MislenyApp menüje

Került egy térkép is az alkalmazásba, mely nem csak a tájékozódást segíti, nem csak a város látványosságait, vendéglátóhelyeit és például gyógyszertárait mutatja meg, hanem jól látható, nagy ikonokkal jelzi az olyan fontosabb szolgáltatások helyét is, mint például a háziorvosok, a gyermekorvos, vagy a fogorvos. Ha pedig rákattintunk az ikonokra, a leglényegesebb információkat is jelzi az applikáció (név, cím, nyitvatartási és rendelési időpontok).

A „Hasznos linkek” menüpont alatt találjuk a helyi szolgáltatók honlapjaira mutató linkeket, de innen navigálhatunk el például a Menetrendek.hu oldalra is. Mindemellett van egy önkormányzati almenüje is az alkalmazásnak, melyen belül minden fontos elérhetőségi adatot fellelhetünk Kozármisleny városvezetőségéhez, civil szervezeteihez, egészségügyi szolgáltatóihoz. Természetesen több értesítést is beállíthatunk a menüpontokhoz kapcsolódóan.

Biró Károly: követni akarják a trendeket

Az alkalmazás elindítása kapcsán Biró Károly polgármester lapunknak elmondta, hogy applikációval a céljuk az, hogy Kozármisleny, mint többnyire alacsony átlagéletkorúak és fiatalok lakta modern, dinamikusan fejlődő kisváros kövesse a digitális trendeket.

-Úgy tudjuk, hogy ezen a téren is úttörők vagyunk, hiszen a kisebb hazai városok tekintetében az elsők között vágtunk bele egy ilyen okos, teljeskörű szolgáltatást nyújtó városalkalmazás fejlesztésébe. Az applikációnak köszönhetően még szorosabbá válhat a kozármislenyiek és a városi intézmények, a szolgáltatók, valamint a városvezetés kapcsolata – mondta.

Az alkalmazás tehát augusztustól tesztüzemben érhető el, és fontos tudni, hogy applikációt a tervek szerint fél éven belül töltik fel teljesen a megfelelő tartalmakkal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő