5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletIndulatos viták szegélyezik az új pellérdi kerékpárutat

Indulatos viták szegélyezik az új pellérdi kerékpárutat

Uniós forrásból épülhet kerékpárút Pellérden, amivel nyílegyenesen Pécsre érhetnek a biciklisek. Ezzel az üdvözlendő hírrel csupán az a gond, hogy már van egy remek, jól bevált útjuk a pellérdieknek Pécsre, azaz felesleges egy második is. Ráadásul a tervezett nyomvonal szorosan a már meglévő közelében haladna, így közrefogva számos házat. Az itt lakók felemelték szavukat ez ellen, ám a polgármester és a városvezető testület hajthatatlan.

A kétezer fős településen átvezető kerékpárút Aranyosgadányból indul, és mind az ottaniak, mind a pellérdiek ezen keresztül jutnak be Pécsre, az Expo Center mellett érnek be a városba. Most azonban egy uniós pályázat révén egy új bicikliútra nyert támogatást a település, amire tulajdonképpen semmi szükség nincsen – vélekednek a helyiek.

– Mivel az új út nagyon hasonló nyomvonalon haladna mint az eddigi, végképp felesleges a beruházás, ám a probléma nem áll meg itt: sok pellérdi (körülbelül tíz ház és lakói) járna ezzel pórul. Ugyanis azok az ingatlanok, amelyek eddig a régi kerékpárút mentén feküdtek, az új úttal a túloldalról is határosak lennének – a két bicikliút által közrefogott házak-udvarok esetében ez jelentős értékvesztést jelentene, ráadásul az „intimszféra”, a kényelem is elveszne – mondta el lapunknak a tiltakozó pellérdiek egyike.

– Nyilvános közmeghallgatásokon nem egy alkalommal fejeztük ki nemtetszésünket mi, érintett lakosok, ám folyamatos tiltakozásunk süket fülekre talál. Nem is a beruházás létét kifogásolnánk, csak az út nyomvonalát módosíttatnánk.

A lakos szerint a település polgármestere – egy nagyvállalkozó – pusztán politikai haszonszerzés céljából akarja véghezvinni mindenáron ezt a beruházást, hiszen majd a következő választások idején jól fognak jönni a nagy, vonzó pénzösszegek, egy újabb tétel a véghezvitt beruházások sorában.

– A polgármester szerint a minisztérium javasolta ezt az útvonalat, ők egy másikat szerettek volna és már nem lehet módosítani ezen. Mi viszont úgy véljük, ebből a három állításból egyik sem igaz, hiszen abból a levelezésből, amit az egyik elszánt társunk a minisztériummal folytatott, kiderült, hogy teljes mértékben a polgármester hatáskörébe tartozik kijelölni a kerékpárút nyomvonalát. A városvezető eleinte minden kérdésre kitérő választ adott, nem közölt egyértelmű információkat. A legutóbbi egyeztetésre viszont már egy főmérnököt hozott magával, aki rögtön be is mutatta a kivitelezés előtti terveket – mint ott kiderült, ő semmit sem tudott a lakosság problémájáról.

A férfi lapunknak elmondta, nem csak közmeghallgatásokon próbálkoztak felemelni a hangjukat a bicikliút nyomvonala ellen: egy lelkes pellérdi megírta a történetet és véleményét.

Forgalmas a pellérdi bringaút

Kérdéseinkkel felkerestük a pellérdi önkormányzatot is.

Tajti Zoltán polgármester arról tájékoztatott, az újonnan kialakítandó kerékpárút nyomvonala a régi folytatásként készülne el, amit még 2011-ben létesítettek.

Elmondásuk szerint a tájékoztatás folyamatos volt a lakosság részére, bemutatták a terveket a pályázatról és a tervezett beruházásról.

Ahogy válaszában írja:

[su_quote]A lakossági fórumon 28 fő vett részt (a település lakosságszáma: 2309 fő). Megjegyezni kívánom, hogy a lakossági fórumon résztvevők egy része ellenezte, egy része azonban támogatta a kerékpárút építését, de mindenképpen úgy ítélem meg, hogy az alacsony részvételi adatok alapján a felmérés semmi esetre sem minősíthető reprezentatív mintavételnek![/su_quote]

A képviselő-testület a meglévő út nyomvonalával egyezően tette le a voksát, kiegészítve azt az „időközben racionálissá váló követelményekkel”.

Tajti Zoltán elmondása szerint az Információs és Technológiai Minisztérium 2019 áprilisában elfogadásra javasolta a Pellérd Község Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét. 2019. május 15-től változtak az országos szabványok és át kellett dolgozni a tervet. Az átdolgozott terveket az ITM újra véleményezte és 2020 januárjában megint elfogadásra javasolta.

Nem a minisztérium határozza meg a nyomvonalat

Az önkormányzat válaszára reagálva a névtelenséget kérő pellérdi lakos ismét elmondta, mindenki örül az új kerékpárút építésének, ám nem úgy, ahogy azt szeretnék.

Szerintünk nem igaz, hogy a régi út folytatásaként vezet a nyomvonal, és a rendszeres tájékoztatás folyamán úgy mutatták be a terveket, hogy azokon változtatni nem lehet már.

Az sem igaz, hogy a minisztérium diktálja a nyomvonalat: hivatalos levélváltás során közölték, hogy az a település hatásköre.

A számokkal kapcsolatban elmondta, a fórumon nem a teljes lakosság számát kell figyelembe venni a jelenlévőkhöz képest, hanem a beruházásban érintett pellérdiekét. Ők pedig jelentős többségben elutasítják a jelenlegi nyomvonal tervét.

Összességében a polgármester és a jegyző is csúsztat az információkat illetően és nem veszik figyelembe a lakosság kérését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő