Az összes létező felületen megrohamozzák a lakást, megtalálnak minden kis sebezhető lyukat és behatolnak otthonunkba, legyen az a rés akár csak egy centis is. Sokan irtóznak jellegzetes, büdös szaguktól, és roppant kellemetlen a hangos zúgás is, amit repülés közben hallatnak. A poloskákra minden évben panaszkodunk, de most ősszel valami brutális inváziót kaptunk. 

Bizonyára még mindenki emlékszik a júniusi muslicainvázióra, amikor a fülledt, nedves időben beterítettek mindent és mindenkit a kis fekete rovarok. Szeptember közepén a már jól ismert poloska – avagy büdösbogár – kezdett el rohamozni, de olyan mennyiségben támadnak, amilyet már nagyon régóta nem tapasztaltunk.

Dr. Majer József biológus, a PTE nyugalmazott egyetemi tanára elmondta, a jelenség maga teljesen természetes: most fejlődtek ki azok a tojások, amiket tavasszal raktak le a telet átvészelő egyedek. Ez már egy következő nemzedék.

– A borzasztó létszámot több tényező is befolyásolja, ezek együttes szerencsétlen alakulása eredményezte az inváziót. Idén a kedvező meleg és párás időjárásnak köszönhetően túl korán indultak fejlődésnek, ráadásul a folyamat fel is gyorsult. Hozzáadódik a tény, hogy egyre jobban elszaporodnak az őshonos zöld bogyómászó poloskák mellett az Ázsiából behurcolt címeres poloskák is – talán már több is van belőlük.

Hiába teszünk ki egyet a lakásból, kettő jön helyette

Ezeknek a tényezőknek megfelelően alakul majd a jövő évi rovarmennyiség is. Fontos, hogy hogyan vészelik át a fagyokat – sajnos van, hogy igencsak jól –, a tavasszal lerakott tojásokból mennyi tud kikelni, az időjárás függvényében milyenek leszek az életkörülményei. Ha az ideiekhez hasonló időjárás vár ránk 2019-ben, akkor nem sok jóra számíthatunk.

– Emlékszem, a burgonyabogár annak idején ugyanígy tömegével jelent meg, de ahogy elszaporodtak, a természetes ellenségük is megjelent és elterjedt. A legnagyobb gond az, hogy az Ázsiából behurcolt címeres poloska természetes ellenségei – a fürkészdarazsak, fürkészlegyek – még nem szaporodtak el kellőképpen.

A „természetes ellenség” – a fürkészdarázs
A fürkészdarazsakat onnan nagyon könnyű megkülönböztetni, hogy a nőstény fekete tojócsöve hosszabb, mint az egész teste. Ezzel a tojócsővel szúrja át a poloskák tojásait-petéit, majd saját petéjét ülteti bele. Így tönkreteszi és megakadályozza azok kikelését. Ezekből a kis parazita darazsakból kellene sokkal több, hogy mérsékelni tudja a poloskák szaporodását. Egyelőre azonban még nem terjedt el annyira ez a faj, hogy komolyabb veszélyt jelentsen a büdösbogarakra.

A résekben érzi a meleget. Majer József elmondta, a poloskák olyan szemmel látják a rést a pajzson, mint ahogy például nekünk reklámozzák a hőkamerát, amivel a fűtés tökéletlenségére hívják fel a figyelmet. Úgy látják a hő szökését, mintha egy infra-távcsövön keresztül néznék a világot.

Egyre több gyümölcsön és zöldségen megjelennek

Védekezni nem igazán lehet ellenük. Talán ha rovarirtóval körbefújjuk a nyílászárók környékét, az egy darabig távol tartja őket, de teljesen kiküszöbölni nem lehet az inváziót.

Majer szerint az, hogy Pécsett ilyen rossz a helyzet, a párásabb, csapadékosabb időjárásnak köszönhető és annak, hogy egy szubmediterrán klíma az uralkodó, a csapadékeloszlás és az évi középhőmérséklet is magasabb, mint az ország egyéb tájain.

Olyan növényeken is megjelentek, amiken korábban nem tapasztaltuk – paradicsom, burgonya, vagy éppen a szőlő.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés