Itt a focivébé lányok, de azért ne essetek kétségbe!

A pasid nézi a focit, te meg ülsz mellette és unottan nyomkodod a telefonod… Ismerős helyzet? Mutatjuk, mit tehetsz, hogy ne teljen így szinte minden estéd az elkövetkező egy hónapban. 

Sok nő imádja a focit, vagy legalábbis megtűri a pasikkal együtt járó szükséges rosszként. Mert hát ki ne akarna közös programot, még ha csak egy a tévé előtti szentségeléssel és feszült szurkolással eltöltött estéről is van szó? Na de nem vagyunk kötelesek egy egész hónapot így végigasszisztálni, ugye?

Azt már megírtuk, hogy Pécsett hol lehet – nem sok helyen – közösen meccset nézni, amíg tart az őrület, de a futballt nem szerető nőknek két opció van: vagy a párjukkal nézik a meccseket június közepétől egy hónapon át, vagy saját programot szerveznek. Lássuk, mik a lehetőségek a világbajnokság ideje alatt.

Irány csoportosan sportolni!

Ha a sportot nem a tévében szeretjük csak, és szívesen vagyunk társaságban, nyugodtan hívjunk el néhány barátnőt és látogassunk el egy-egy csoportos fitneszórára esténként. Pécsett szinte minden konditerem kínál csoportórákat is, ráadásul a munka hőseire való tekintettel esti órákra is tesznek ilyeneket. Vagy csak simán menjünk el a konditerembe és tegyünk belátásunk szerint. Ha másért nem, azért érdemes, hogy aztán a férfiak orra alá dörgöljük: mi nem sörrel és pattogatott kukoricával ültünk a kanapén, hanem mozgással töltöttük az időt.

Hívjunk fel egy rég nem látott ismerőst? Naná! 

Előfordul, hogy valaki nem szeret kondizni, vagy egyszerűen túl fáradt hozzá. Akkor sem kell otthon maradni és unatkozni, amíg a másik a tévékészüléket bámulja. Ha van olyan barát vagy barátnő, akivel már rég össze akartuk hozni a találkozót és nem sikerült, itt a remek alkalom! Találkozzunk valaki lakásán vagy egy kellemes – lehetőleg tévével nem felszerelt – kocsmában, és élvezzük az együtt töltött időt. Pluszpont, hogy az otthon maradt pasiról most annyit pletykálhatunk, amennyit csak szeretnénk.

Újraélni a gyerekkort

Aki szeret tévézni csak éppen nem a világbajnokságot nézné, nyugodtan vegyen elő néhány régi klasszikus mesét vagy filmet. Visszanézni ezeket akár csapatban, akár egyedül remek élmény lesz. Helyenként talán jót nevetünk majd a mára gagyinak számító effektusokon, máskor sírunk egy-egy kedvenc meseszereplő sorsán. Ha pedig vége a filmnek és többen gyűltünk össze, előkerülhetnek a társasjátékok és a kártya.

Időt szánni önmagunkra tényleg fontos!

Amerikai pszichológusok már régebben megállapították, hogy a nőknek több úgynevezett „me time”-ra, vagyis önmagukra fordított időre van szükségük a férfiaknál. Ahelyett, hogy szurkolnánk a számunkra sok esetben teljességgel ismeretlen focicsapatoknak, nyugodtan használjuk ezt a hónapot – legalább részben – arra, hogy egy kicsit magunkba nézzünk. Relaxáljunk, olvassunk el egy jó könyvet, vagy csak aludjuk ki magunkat rendesen. Ezek bármelyike csodákra képes. Ha a másik szobában üvölt a meccs, rakjunk be nekünk tetsző vagy nyugtató hatású zenét és ezzel zárjunk ki minden zavaró körülményt.

Dübörögnek a programok Pécsett!

Júniusban és júliusban rengeteg programot szerveznek a városban, amiket akár egyedül, akár többedmagunkkal is élvezni fogunk. Következzen néhány példa, a teljesség igénye nélkül.

A világbajnokság kezdetétől számítva még van egy-két napunk, mikor a Pécsi Országos Színházi Találkozó vagy a Sétatér Fesztivál programjait látogathatjuk. Június 28-án kezdetét veszi a négynapos Zsolnay Fényfesztivál is, ami mindig nagy attrakció a pécsiek és mindenki más számára – persze ezt aligha hagyják ki még a legelvetemültebb focirajondók sem. A kinti programok mellett természetesen elérhetőek a nyáron népszerű kiülős kocsmák, bár vigyázzunk, bárhol belefuthatunk egy felszerelt kivetítőbe és a focivébé adásába. A pécsi diszkók is szuper partikkal kecsegtetnek, igazán elengedhetjük magunkat egy-egy csajos estén.

És Pécstől nem messze is…

Villányban a már megszokott péntekenkénti szabadtéri koncertsorozat részeként június 15-én fellép a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A Villányi Rozé Fesztivál július közepén startol és szintén neves fellépőket vonultat fel, a Vad Fruttik és a Péterfy Bori & Love Band adnak koncertet. Június 20. és 23. között elmenekülhetünk a Fishing on Orfű fesztiválra, persze csak ha szemfülesek vagyunk és tudtunk már jegyet venni. A harkányi és siklósi strandokon rengeteg éjszakai fürdőzést tartanak, több alkalommal bulival kiegészítve.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés