Még tavaly határozott úgy Pécs közgyűlése, hogy kitiltja a teherkocsikat a Király utcából, ezzel a sétálóutca valóban az lesz, amit a neve is sugall. Év elejétől nem hajthatnak be az áruszállítók, és a jelek szerint mára elfogadottá vált a rendszer, igaz, még mindig vannak próbálkozók.

Tavaly nyáron nem csak a hőséggel kellett megküzdeniük a Király utcában sétálóknak, beszélgetőknek: egyre másra tűntek fel az áruszállító furgonok, az is megesett, hogy az utca elején, az éttermek kerthelyiségei között parkolt le egy-egy teherkocsi a pakolás idejére. Persze a motor járt, hogy a klíma működjön a sofőrnek, az ebédelők meg szívhatták a kipufogógázt, a sétálók ráadásul csak oldalazva tudtak elmenni a furgon mellett.

Ilyen volt a helyzet tavaly: furgonok lépten-nyomon

Az ilyen helyzeteket elégelte meg a városvezetés, és még tavaly hozott a közgyűlés egy rendeletet, amely valóban sétálóvá változtatja a sétálóutcát. Az áruszállítók 2018 eleje óta már nem hajthatnak be a Király utcába, az üzletek, boltok ellátását a környező keresztutcákból, kiskocsival kell megoldani – ahogy ez egyébként számos nyugat-európai nagyvárosban természetes.

Most már csak elvétve fordulnak elő behajtók, a közterület-felügyelők figyelnek rájuk

Mostanra gyakorlatilag bejáratódott a rendszer, már csak elvétve lehet találkozni a sétálóutcában felbukkanó furgonnal. Igaz, ez nem magától alakult így, Märcz János, a Pécsi Közterület-felügyelet vezetője elmondta, kollégáik gyakorlatilag folyamatosan jelen vannak a belvárosban, de reggel, kora délután és este kiemelten ellenőrzik a behajtó teherkocsikat.

– Mostanra úgy látom, a legtöbben megszokták az új rendet, az állandó szállítók tudják, hogy nem lehet behajtani – vázolta Märcz János. – Persze mindig akadnak, akik próbálkoznak, őket kollégáim figyelmeztetik.

A felügyelet vezetője ugyanis hangsúlyozta: nem az a cél, hogy büntessenek, hanem hogy a városi rendeletnek érvényt szerezzenek, így ha lehet, inkább figyelmeztetnek, és elküldik a teherkocsit. De a rendszer a jelek szerint így is egyre inkább elfogadottabbá válik.

Akik ezután is bemehetnek
A Király utcában az ott lakók természetesen jelenleg is közlekedhetnek, ugyanígy a taxisok is, hiszen utóbbi esetben néhány percet vesz csak igénybe a ki- és beszállás. A postaautók és a csomagküldők a postatörvény alapján mentességet élveznek, azaz továbbra is behajthatnak a sárga villogó használatával. Ugyancsak behajthatnak természetesen a megkülönböztető jelzést használók (mentők, rendőrök, tűzoltók), és a műszaki hibaelhárítást végzők (például a gázszolgáltató szakemberei sárga villogóval).

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés