Jó mélyen a zsebükbe nyúltak az adományozók az idei Élő Adáson

A Pécsi Közösségi Alapítvány által idén is megszervezett, immáron negyedik Élő Adás adományest rendkívül sikeres volt tegnap. A három bemutatkozó, és támogatást kérő projekt összesen több mint 2,5 millió forintnyi felajánlást kapott.

Tegnap este a Reggeliben tartották meg a IV. Élő Adást. A Pécsi Közösségi Alapítvány által szervezett különleges adományest két év után térhetett vissza eredeti formájához, hiszen a pandémia miatt az előző két Élő Adást online tudták csak megtartani. Ezúttal hibrid megoldást alkalmazva a ténylegesen élő eseményt az interneten keresztül is lehetett követni, sőt, akár az online közvetítést figyelve is lehetett felajánlásokat tenni.

Korábban már megírtuk, hogy idén mely három helyi szervezet, projekt vesz részt az Élő Adáson, és mutatta be, hogy mivel is foglalkozik. A tegnapi esten mind a három pályázó 6-6 percben tudott magáról beszélni, majd ugyanilyen időkeretben válaszolni a közönség kérdéseire.

Utána következett a „licit”, ahol az est két házigazdája, Rostás Gabriella és Matta Lóránt játszotta a főszerepet, az ő feladatuk volt ugyanis az érkező felajánlások számon tartása, és persze az adakozási kedv felstrófolása. Utólag elmondhatjuk, hogy remek munkát végeztek, mivel szinte az egész este folyamán záporoztak az adományok.

A kétkörös licit után a három pályázó összesen 2.572.000 forintot kapott. A legjobban az Élmény Tár járt, nekik 1.152.000 forint gyűlt össze. A Jó Szatyor 820 ezernek, míg az Anyautam 600 ezer forintnak örülhetett a különleges, és végig remek hangulatú adományesten.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés