Hirdetés

Nemsokára újra itt az óraátállítás, vasárnap hajnali kettőkor 1 órát kell előre tekernünk a spórolás érdekében. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. szerint a megtakarítás többek között hosszan nyitva tartó intézmények és vállalatok esetében mérhető. Utánajártunk, vajon mi a véleménye erről pécsi intézményeknek, cégeknek, egyáltalán mérik-e azt, mennyit takarítanak meg? Kiderült, a nyárival járnak jobban. 

A MAVIR Zrt. adataiból kiindulva a pécsiek fejenként az órák tekergetésével mindössze 440 forintot spórolnak évente, ráadásul a csavar a dologban az, hogy ha mindig a nyári időszámítás maradna, akkor ez a megtakarítás úgy érvényesülne, hogy nem kellene tekergetni semmit.

Hogy miért nem tesszük meg? Erre a magyarázat, hogy a problémát az jelenti, hogy az egyébként sokkal kevésbé kedvelt téli időszámítás – amikor korán sötétedik – az „igazi”, a hivatalos, így ha nyári időszámításra térne át az ország, akkor komoly nemzetközi egyeztetésekre lenne szükség.

Mindenesetre megkérdeztünk egy pécsi céget és egy intézményt is a saját tapasztalataikról. Az IT Services Hungary (ITSH) pécsi telephelyén közel 600-an dolgoznak, bár itt is van 0-24 órás ügyelet, de az energiafelhasználás nem olyan számottevő, mint egy gyártó üzemben.

Sümegi Zsuzsanna kommunikációs vezető szerint a különböző energiahordozók fogyasztásának mérése és kiértékelése az ITSH-nál negyedéves ciklusokban történik, de az óraátállítás hatását nem elemzik külön, így nem is tudnak arról nyilatkozni, hogy spórolnak-e vagy sem.

A Koch Valéria Iskolaközpont igazgatónője, Englenderné Hock Ibolya azt mondta, hogy eszükbe sem jutott mérni a megtakarítás mértékét. Szinte egész nap üzemelnek, délután és este zeneiskolai foglalkozások vannak, minden tornatermük bérbe van adva, folyik a takarítás a termekben, a bentlakók gyakorlatilag 24 órán át a kollégiumban vannak. Az igazgatónő ugyanakkor szinte biztos abban, hogy esetükben nincs érezhető megtakarítás. Hiszen amit reggel nyernek, elveszítik este, vagy fordítva. Azt viszont látják, hogy a tavaszi óraátállításkor a gyerekek sokkal fáradtabbak reggel.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét