Káosz – A baloldal jelöltje Mellárnak: “Vigyázz, mit mondasz!”

Kiderült, hogy az LMP és a Jobbik sem kér az MSZP-DK-Momentum által indítandó baloldali jelöltből, aki Mellár Tamás szerint elég durván beszólt neki. Úgy tűnik, a nagy ellenzéki összefogás inkább őskáosz, hiszen Mellárt már saját egyesületi tagjai és az MSZP-s, DK-s támogatói is támadják. Pedig Mellár csak annyit mondott nemrég: nem vesz részt az ellenzéki mutyiban. 

Miután Mellár Tamás lapunknak azt mondta, nem vesz részt erkölcstelen ellenzéki mutyiban, az egyik MSZP közeli lap, a Hírklikk azt írta Mellárról, hogy “aljasságot követett el“, és azt fejtegette, hogy vajon megvette-e a Fidesz az MSZP-P frakciószövetség tagját. Mint ismert, Mellár szerint viszont az MSZP-DK-Momentum jelöltje, Péterffy Attila a Fidesz B-terve, aki nem hozna változást, csak bizonyos gazdasági köröket szolgálna ki. Ezért nem támogatja.

Péterffy Attila ellenben azt mondta a Pécsi Stopnak – aminek tulajdonosa ugyanaz az MSZP-közeli társaság, mint a Hírklikknek -, hogy Mellár politikai karrierjének végjátékáról van szó, “Mellár Tamás becsapta a választóit“.

Mellár Tamás a baloldali Népszavának aztán arról beszélt, hogy Péterffy egyszer nyolc-tíz ember előtt azt mondta neki: „Vigyázz mit mondasz, mert minden beszélgetésünket felveszem.”

Mindenesetre a Mellárt eddig mellszéllességgel támogató, a Népszava tudósítása alapján most már nevüket sem vállaló MSZP és DK helyi vezetői azt közölték: csalódtak a professzorban, mert minden támogatást megadtak neki áprilisban.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke pedig kijelentette a lapnak: “sem az LMP, sem a Jobbik nem támogatja Péterffyt, ez nem lehet véletlen, néhány héten belül színre lép egy alkalmas közéleti szereplő Pécsen”.

A SzabadPécsnek nyilatkozott a Mellár Tamás által vezetett Mindenki Pécsért Egyesület egyik tagja is, aki minap kilépett az egyesületből. Ő azt is mondta, hogy már korábban szóba került Mellár lemondatása és leváltása is.

Péterffy kapcsán egyébként az ÖPE alelnöke, Vozár Pál adott ki sajtóközleményt. Az ÖPE szerint ugyanis nagy kérdés, hogy vajon a most éppen őt támogató baloldali pártok egykori városvezetőit is elszámoltatja-e az MSZP-DK közös jelöltje, hiszen az MSZP-s vezetés idején 40 milliárdos adósságot halmoztak fel, eladták egy forintért Pécs buszait; a DK pedig vajon elszámolt-e az “itt a piros, hol a pirosból” származó bevételeivel. 

Hirdetés