Kárpátaljai gyermekotthon lakóinak gyűjtenek a jószívű pécsi diákok

Egy példamutató, önellátó gazdaságban élő nagydobronyi leány gyermekotthon lakói számára szerveznek gyűjtést Pécsen. A kárpátaljai otthonban egészséges és sérült gyermekek laknak rendkívül szerény körülmények között. A Széchenyi István Gimnázium két osztálya májusban indul tanulmányi útra Nagydobronyba, egyúttal adományokat is vinnének az otthon lakóinak.

Egy nagylelkű anyuka, Nagy Katalin tette közzé a felhívást a Facebookon, hogy a pécsiek adománygyűjtésbe kezdenek a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon lakóinak.

Mint ahogy Baracs Nóra, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Szakgimnáziumának történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek szakos tanára elmondta lapunknak, májusban utazik két pécsi osztály egy tanulmányi kirándulásra a Határtalanul program keretében, szállásuk pedig Nagydobronyban lesz, a már említett lányotthonban. Itt egészséges és sérült gyermekek laknak 2 éves kortól egészen 20 évesig. Ezek a kárpátaljai fiatalok saját magukat ellátó, példamutató gazdaságban élnek.

Az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonról

A 1995 óta működő gyermekotthon árva lánygyermekeknek ad otthont. A kilenc hektáros területen fekvő intézmény a kezdetektől törekedett az önellátásra, saját gazdaság létrehozására: vannak itt istállók, garázsok, műhelyek, raktárak, hét fóliaház, minipékség valamint szarvasmarhák és sertéstelep is. A gyerekek részt vehetnek az állatok gondozásában, ellátásában és a mezőgazdasági munkákban is, de azoknak is tudnak biztosítani megfelelő munkakört, akik fogyatékosságuk miatt nem tudják elhagyni az otthont. Sajnos anyagi helyzetük nem a legjobb: a munkások többsége félig önkéntesen dolgozik, az átlagon aluli fizetést természetbeni juttatásokkal próbálják meg kompenzálni. Egyházi intézmény lévén az ukrán államtól nem kapnak semmilyen segítséget, fejlesztéseket szinte kizárólag adományokból tudnak eszközölni. A gázfűtést például máig nem tudták megvalósítani a túl magas költségek miatt.

Baracs Nóra elárulta, hogy az előzetes tervek szerint 300 ezer forint értékben szeretnének összegyűjteni adományokat. Hozzáteszi, idén negyedszerre utazik ki a kárpátaljai árvákhoz,

tavaly például egy digitális fényképezőgépet vittek a gyerekeknek, akik el tudták készíteni életük első szelfijét.

– Nagyon szerények a lehetőségek, ezért idén azokból a „luxuscikkekből” szeretnénk a lakóknak adományt gyűjteni, amik nagyon hiányoznak: lányzokni, harisnyanadrág, tisztálkodó-, higiéniai- és kozmetikai szerek, kicsiknek és kamaszoknak, fiatal lányoknak egyaránt. Gyűjtünk még írószereket, könyveket, papírokat, kreatív festékeket, krétákat, ecseteket, kartonokat és ragasztókat – fogalmaz az anyuka, Nagy Katalin a bejegyzésében. Az édesanya kitér arra is, hogy ami a mi gyerekeinknek megvolt, az a nagydobronyi gyerekeknek nincs meg: a játszószoba. A gyűjtés ezért kitér a játékokra is, hiszen egyelőre még üres az a terem, amit erre a célra szeretnének használni.

– Szeretnénk feltölteni játékokkal, plüssökkel, kisszékkel, kispárnákkal, bármilyen lányos gyerekszobába való fali képpel, dísszel, hogy a gyerekek a tennivalók mellett kicsit elmerülhessenek a szabad játék és tündérmese örömében – írja posztjában Nagy Katalin.

Az adományokat a pécsi gimiben, az erre a célra elkülönített helyiségben, vagy a portán lehet leadni, de a Pezsgőházban is gyűjtik, a jótékony édesanya jóvoltából.

A pécsi iskola címe: Király utca 44.; telefon: 06-72-513-160

Hirdetés