Kétórás mentés után a terveknek megfelelően sikeresen kiemelték a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál. A hajót egy uszályra helyezték, amely várhatóan a csepeli szabadkikötőbe szállítja a járművet. A művelet több szakaszból állt, többször is átvizsgálták a hajót. Az egyes fázisok során a búvárok behatoltak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat, bútordarabokat, a holttesteket eltakaró berendezési tárgyakat. 

hirdetés

A mentést négy szakaszban hajtották végre: először a kapitányi hídig, majd a fedélzetig, utána pedig a vízvonalig emelték ki a hajót a Clark Ádám úszódaru segítségével, utolsó lépésként pedig elhelyezték az uszály fedélzetén.

Minden állomáson vizet szivattyúztak a hajótestből, illetve búvárok hatoltak be a jármű belsejébe, ez alkalmakkor akadálymentessé tették a hajótestet a holttestek megtalálása érdekében.

A mentés során négy holttestet emeltek ki a hajóból, így négyre csökkent az eltűntként kezeltek száma.

A helyszínen a szakemberek úgy vélekedtek, lehetnek még holttestek a hajótestben, ugyanis különösen a tati teremben rengeteg hordalék halmozódott fel.

A hajót a csepeli kikötőbe szállítják, ott pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság hajózási, nautikai és műszaki szakértő bevonásával, az ügyészség képviselőjének jelenlétében szemlének veti alá a járművet – mondta az MTI-nek Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

9.41: Újabb hevedert kell bekötni a dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableányra, mert sérülést találtak a hajó jobb oldalán. a kiemelést megnehezítette, hogy a Hableány besodródott az uszály alá. Götz Sándor hajómérnök elmondta: a hajón látható sérülés nem akadályozza a kiemelés folytatását. A megtalált holttestek között van az egyetlen gyermekáldozat is. A mentés helyszínén van Pintér Sándor belügyminiszter is.

8.28: Már négy holttestet hoztak ki a roncsból – a búvárok még négy embert keresnek a Hableány utasai közül.

8.11: Két újabb holttestet hoztak ki: a Hableány utasai közül még hatot keresnek.

7.56: Kihoztak egy holttestet a részben felszínre emelt Hableány sétahajóról kedd reggel, a budapesti Margit híd közelében. A búvárok a május 29-én szerencsétlenül járt Hableány kapitányi hídjának megroppant teteje alatt találták.

7.26: A hajó egyik része már megjelent a felszínen. Az előzetes információk szerint amikor a kapitányi híd előbukkan, megállnak az emeléssel, és egy tűzoltóbúvár felderíti azt a területet, ahol a kapitány tartózkodott a baleset pillanatában. Ha holttestet fedez fel, az az elsődleges, hogy felhozzák. Ezután a mosdót és a gépház felé vezető lépcsőt vizsgálja át, majd újabb emelés történik, azután szivattyúzás.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, nyolc embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát. A Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a 200 tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru.

Hirdetés