Sok fiú, férfi, lány és nő álma, hogy egyszer számítógépes játékozásból élhessen meg. Kepes Kevének ez sikerült, pécsiként menő külföldi cégeknek dolgozik és számítógépes játékot fejleszt. Erről beszélgettünk vele.

Kepes Keve – egyébként igencsak különleges és emiatt könnyen megjegyezhető – neve sok pécsinek tűnhet ismerősnek. Van, aki a PTE egyik-másik szakáról, mások az éjszakai életből ismerték korábban. Mára már sokat komolyodott és rendkívül kidolgozott rajzait, kiforrott grafikai stílusát nem csak szülővárosában és az országban ismerik, hanem külföldön is.

A pécsi művész alkotásait korábban a SZOBA néven ismert, nemrég bezárt pécsi szórakozóhelyen is kiállították, a bemutatóra pedig rengetegen voltak kíváncsiak. Ez nem csak a rajzokon múlt, hanem a rajzoló népszerűségén is. Egy kis ízelítőt a nem mindennapi alkotásokból ITT láthatunk. Kepes Kevét egy nemrégiben megjelent számítógépes játék kapcsán kerestük meg, melynek kialakításában nagy szerepet vállalt.

– Egészen mást tanultál a PTE-n, mégis a rajzolásnál kötöttél ki. Hogyhogy?

– Szívesen gondolok vissza Pécsett töltött gyerekkoromra és egyetemi éveimre, amikor tehetem, visszajövök a családomhoz és barátaimhoz a városba. A rajzolás iránti szeretetem már kisgyerekként elindult, imádtam a képregényeket és az óvodában minden szabadidőmben papírt és ceruzát ragadtam. A rajzolást sosem tanultam, a cél csak az volt, hogy egyszer majd én is olyan jókat tudjak rajzolni, mint azok, akikért már korábban rajongtam. Arról viszont álmodni sem mertem, hogy egyszer én magam is grafikusként és dizájnerként alkothatok.

Tudod, hogy készül egy-egy karakter az animációkban? Íme!

– Már ki is állították a rajzaidat. Milyen sikereket értél el azóta?

– Nagy mérföldkő volt számomra, mikor egy grafikus cégnél kezdtem dolgozni Budapesten. Ennél is nagyobb dolog volt az, mikor saját vállalkozást indítva tudtam projekteket vállalni. Korábban sok megbízással kerestek meg, animációs filmeken is dolgoztam többek között, sőt logót is terveztem bizonyos termékekhez. Mára szerencsére eljutottam odáig a karrieremben, hogy vissza is kell mondanom megbízásokat, hiszen minden időmet leköti a munka, azzal keresem a kenyeremet, amit igazán szeretek.

„Most úgy érzem, hogy a sok évnyi gyakorlás és kapcsolatépítés beérett. Végre elértem az életemben oda, ahová régen szerettem volna.” 

A pécsi Szónok zenekar albumborítóját Kepes Keve alkotta

– Most épp mivel foglalkozol?

– Jelenleg egy igazán izgalmas projekten dolgozom többed magammal. A Shotgun with Glitters amerikai cég világszerte élő munkatársai – köztük én magam – olyan rendkívül gyors, ügyességi akciójátékot hoztak létre, amelynek kialakításában játékdizájnerként és 2D-művészként vettem részt.

– Ez nagyon érdekesen hangzik!

– Valóban az. A dizájneri munkát nagyon élvezem. Egyrészt, mert olyan csapattal dolgozom, ami nem a szó szoros értelmében vett csapat. Hiszen mindenki otthonról – néhány esetben nem is egyazon országból – dolgozik egy közös célért, amely egy mindenki számára élvezhető játék létrehozása. A csapattagok egytől egyig játékfanatikusok és nagyon lelkesek. Másrészt a tervezés alatt álló játékban egy egészen egzotikus világot ismerhetünk meg.

– Mit lehet még tudni a játékról?

– A Moss Destruction nevű játékot az első időszakban ingyen lehet tesztelni, ha EZEN a honlapon regisztrálunk, később különböző konzolokon és telefonokon is megjelenik majd. A fejlesztők várják a javaslatokat mindenkitől, ez igazán különlegessé teszi a folyamatot. A munkatársakkal közösen azon ügyködünk, hogy olyan játékot dolgozzunk ki, amivel mi magunk is szívesen játszanánk.

A játék a „Moha Birodalom” elleni pusztító hadjáratról szól

Íme még néhány remek alkotás, melyeket Kepes Keve küldött nekünk:

Képek: Kepes Keve 

Hirdetés