6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálGazdaságKérdés, mi lesz a lakástakarékok után?

Kérdés, mi lesz a lakástakarékok után?

Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakástakarék-pénztárak állami támogatásának megszüntetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket. Kormányzati szándékok szerint a forrásokat más otthonteremtési támogatásra fordítják majd. 

A kormány a döntést azzal indokolta: a lakástakarék-pénztárak konstrukciója nem volt kellő hatékonyságú és az elmúlt időszakban nem szolgálta olyan aktívan és eredményesen az otthonteremtést, mint elvárták volna, emellett pedig 2010 óta 60 milliárd forint extraprofitra tettek szert a programot működtetők és forgalmazók: az OTP Bank, az Erste Bank, illetve a Fundamenta. A tervek szerint más típusú otthonteremtési támogatási rendszerre csoportosítják át a forrásokat, ráadásul nagyon sok család élt eddig is a csok nyújtotta lehetőséggel.

Pécsett a Rákóczi úti Fundamenta-irodát kedden rengetegen keresték fel, hogy még az utolsó napon új lakástakarék-szerződést kössenek, fel tudják venni az állami támogatást.

Zugfil Péter Gábor Pécsett évekig dolgozott pénzügyi tanácsadóként, maga is értékesít ilyen terméket. Mint mondta, természetesen a Fundamentát érinti majd leginkább a döntés, a másik két vállalatot, bankot nem.

Azt ő is megerősítette, hogy a meglévő szerződéseket és ügyfeleket persze kezelniük kell továbbra is, így a cég megszűnni még biztosan nem fog, viszont valószínűleg leépítés várható, tette hozzá a tanácsadó.

Zugfil Péter Gábor hozzátette: megérti a döntést, hiszen az elmúlt 10 évben a lakástakarékok valóban nem azt a célt szolgálták, amire létrehozták őket. Az állam ugyanis arra számított, hogy új lakások épülhetnek majd a támogatásával, de ez nem valósult meg, a legtöbben inkább csak felújításra használták fel a pénzt.

Ezzel együtt úgy látja, hogy nem mindennel számolt a kormány, és bár a csoknak valószínűleg ugyan jót fog tenni, de azok nem járnak túl jól, akik nem terveztek gyermeket. A piac viszont átalakulhat, valószínűleg most többen fogják igénybe venni a nyugdíjbiztosításokat, a nyugdíj-előtakarékossági számlákat, illetve a nyugdíjpénztárak szolgáltatásait, vélekedett.

Mit gondolnak azok, akiknek van lakástakarék-szerződése?

– Nekünk összesen négy lakástakarék-szerződésünk van az OTP-nél. Kettő már korábbról ingatlanvásárlás és -felújítás céljából, további kettőt a mai napon gyorsan ugyanezzel a céllal kötöttünk 10 évre. Katasztrofálisnak tartom, hogy eltörölték az állami támogatást. Semmilyen más befektetésnek nincs ilyen magas hozadéka, és nem vagyok benne biztos, hogy a jövőben lesz hasonló a hírek ellenére. A fiataloknak jó megtakarítási forma volt, kár érte – nyilatkozta lapunknak a pécsi Trábertné Gunszt Beáta.

– Azért kötöttük bő egy éve, mert szeretnénk a pécsi házunkat felújítani, viszont nem szeretnénk több hitelt a nyakunkba venni. A Fundamenta szerződéséről biztos kézből tudom, hogy nem átverés, és nem nyelik be a pénzünket, ezért választottuk azt – mondta Kövécs Kata Kinga.

Fekete Szabolcs azt mondta, 2010-ben fiatalként segítség volt egy lakásvásárlás önrészéhez, annak kiegészítésére, de már akkoriban is legalább három szerződésre volt szükség egy valamirevaló megtakarítás eléréséhez. Manapság legtöbben felújításra tudták érdemben használni. Fekete Szabolcs a megszüntetés helyett ráncfelvarrást, szigorúbb szabályozást tartott volna megoldásnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő