Kerekesszékből motorra ültek Orfűn

Az országban egyedülálló rendezvényt tartottak Orfűn: az Akadálymentes Turizmus Napján a mozgásukban korlátozottak is csónakázhattak, kerékpározhattak vagy épp motorozhattak. A rendezvény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékkal élők lehetőségeire. Az eseményre az ország minden részéről érkeztek gyerekek és felnőttek egyaránt.

Négy kerékről kettőre váltottak azok, akik ezt nem tehetnék meg bármikor. Most viszont olyan napot tartottak számukra, ahol nem voltak korlátok.

Takács Krisztina utoljára akkor ült motoron, mikor még egészséges volt. Betegsége óta most először érezhette újra, milyen száguldani.

– Ilyen motoron még sosem ültem, eddig csak néztem az út szélén és hallgattam ezt a gyönyörű hangot, amit a motor kiad, most pedig itt vagyok és kipróbálhatom – mondta Krisztina, aki mozgásában korlátozott, éppen ezért a háromkerekű trike-ra ültették fel, hogy kényelmesen és biztonságban tudjon ülni.

A rendezvényt az Orfűi Turisztikai Egyesület és a Gyeregyalog.hu Közhasznú Egyesület szervezte, de önkéntesek is csatlakoztak.

Ott száguldó motorosok is megálltak segíteni

Volt olyan motoros, aki a rendezvény láttán állt meg és kérdezte meg, mit segíthet.

– Bár a motorosok hírhedtek a vadságukról, azért az annyira igaz, hogy a legtöbben adni jöttünk most ide és nem kapni – mondta az egyik önkéntes sofőr, aki beállt a fogyatékkal élőket motoroztatni.

A legtöbben a Baranya megyei motoros polgárőröktől jöttek és olyan járműveket is hoztak, mint a trike. Ezt csak azért, hogy azok is motorra tudjanak ülni, akik még tartani sem tudják magukat.

– Minket megerősít, felbátorít és reménységgel tölt el az, hogy látjuk, ahogy feláll a tolókocsiból, ráül a motorra és hónapokig erről beszél a barátainak. Az előbb, mikor egy vak hölgy felült a motorra, azt mondta, hogy neki maga a szél, az az illat, amit motorozás közben érzett, még sosem tapasztalt – mondta Vincze Tamás, a Baranyai Motorkerékpáros Egyesület elnöke.

De olyanok is bemutatkoztak ezen a napon, mint Lakatos Norbert, aki amellett, hogy lufihajtogatásból él, gyerekeknek mesél a vakságról.

– Lufit szoktam hajtogatni, és óvodákban, iskolákban tartok úgynevezett érzékenyítést, hogy bemutassam a gyerekeknek, mi is az a vakság – mondta Lakatos Norbert, aki fejből 70-80 féle formát tud lufiból hajtogatni.

Az Akadálymentes Turizmus Napját tavaly rendezték meg először Orfűn. Célja pedig kettős: amellett, hogy a fogyatékkal élők kipróbálhatnak több szórakozási lehetőséget, az egészséges emberek figyelmét is felhívja a segítségnyújtásra.

Hirdetés