Keresztes figyelmeztette Hoppált, hogy nem Orbántól kapta a mandátumát, hanem a pécsiektől

Keresztes László Lóránt

A pécsi LMP-s politikus a parlamentben arról beszélt, hogy a fideszes képviselőnek nem azért kellene lobbiznia, hogy államosítsák a pécsi önkormányzat cégét, a ZSÖK-öt.

A Szabad Pécs szúrta ki, hogy – bár a Magyar Távirati Iroda országgyűlési tudósításában valamiért nem szerepel -, Keresztes László Lóránt tegnapi felszólalásában Pécs fideszes országgyűlési képviselőjét bírálta a Zsolnay Örökségkezelő ügyében.

Az előzmények röviden: sem a Pécsi Nemzeti Színház, sem a többek között a Zsolnay negyedet, Kodály Központot, világörökségi helyszíneket működtető Zsolnay Örökségkezelő Nkft. nem kapta még meg idén a működésükhöz szükséges állami támogatást. Fideszes politikusok, a kormánymédia, valamint a kulturális kormányzat csatolt részei ezért a pécsi önkormányzat vezetésére mutogatnak. Hoppál Péter elismerte, hogy a kormányzat átvenné a ZSÖK működtetését, gyakorlatilag államosítaná az önkormányzati céget, ám ez szerinte egy nagy segítség lenne Pécsnek. Péterffy Attila szerint a támogatások visszatartásával akarják rákényszeríteni az önkormányzatot arra, hogy adja át az államnak a méreteit és költségvetését tekintve is magas presztízsű kulturális gigacéget. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke néhány napja írásbeli kérdést intézett az illetékes miniszterhez az ügyben, amire még nem érkezett válasz.

Keresztes László Lóránt tegnapi parlamenti felszólalásában leszögezte, a Fidesz tíz évig tartó pécsi rombolása és az önkormányzati források folyamatos elvonása miatt Pécsnek kiemelten fontos az állami támogatás a kulturális intézményrendszerének a működtetéséhez.

Hoppálhoz szólva így fogalmazott: “Tisztelt Hoppál Péter képviselő úr, én arra szeretném önt figyelmeztetni, hogy ön nem Orbán Viktor miniszterelnöktől, nem a Fidesztől, nem a pártjától kapta a mandátumát, hanem mint egyéni körzetben megválasztott országgyűlési képviselő, a pécsi emberektől.”

Hozzátette: “Ezért önnek nem azért kellene lobbiznia, hogy a pécsiek vagyonát államosítani lehessen, hanem azért kellene dolgoznia, hogy megvédje a pécsiek vagyonát, tisztelt képviselő úr. Önnek a pécsi emberek felé van elszámolási kötelezettsége. Önnek a pécsi emberek értékeit kellene védenie. És a pécsi munkavállalók jogaiért kellene küzdeni, nem a kormány szolgálatába állni”.

 

Hirdetés