13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletAz országos tisztifőorvos szerint nincsen Mohácson gócpont

Az országos tisztifőorvos szerint nincsen Mohácson gócpont

Két embert ápolnak intenzív osztályon koronavírus-fertőzéssel a Szent László Kórházban – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az operatív törzs ülése utáni vasárnapi online sajtótájékoztatón. Azt is elmondta, az egyik magyar koronavírusos beteg már két hete lélegeztetőgépen van. 

Szlávik János beszámolt arról, hogy vasárnap újabb két ember – egy 65 és egy 75 éves nő hunyt el. Azt is elmondta, hogy a halottak átlagéletkora 66, az intenzív osztályon kezelteké 69 év.

Közölte, a betegek között vannak gyermekek, középkorúak és idősek is. Kiemelte: a gyermekeknél ritka a súlyos lefolyás, a halál pedig extrém ritka.

Szlávik János hozzátette: vasárnap további gyógyultakat engedtek ki a kórházból. Köztük vannak 40 és 60 év körüliek is.

Tájékoztatása szerint jelenleg 49 embert ápolnak a Szent László Kórházban. A kórházban ápolt betegek felének enyhe vagy közepes tünetei vannak, úgy mint köhögés, légszomj, magas láz, gyengeség, izom- és ízületi fájdalmak.

A betegség lefolyásáról szólva elmondta: a betegek 20 százalékánál néhány napos köhögés után magasabb láz, „köpetürítéssel járó köhögés, rendkívüli fejfájás és gyengeség jelentkezik. Ilyenkor a betegség a súlyos stádiumba vált át”.

Ezek a betegek általában 10-14 nap múlva intenzív osztályra kerülnek, és ott gépi lélegeztetésre szorulnak. A gépi lélegeztetés sokszor hetekig is eltart – mondta, megjegyezve, hogy a jelenleg intenzív osztályon ápolt egyik beteg két hete lélegeztetőgépen van.

Szlávik János elmondta azt is: azok a betegek, akiknek nagyon enyhe tüneteik vannak, otthon várhatják a gyógyulást, ami általában két hét. Amennyiben az állapotuk romlik, ezek a betegek is azonnali kórházi kezelésre szorulnak.

A mohácsi polgármester bejelentésével kapcsolatban Müller Cecília országos tiszti főorvos azt mondta, gócpontot nem tudnak meghatározni az ország területén. „Nincsen Mohácson gócpont” – jelentette ki. A mohácsi polgármester tegnapi videójában azt mondta, Mohács koronária gócponttá vált, mivel találtak egy fertőzöttet, akinek az elmúlt két hétben száznál több kontaktja lehetett

A koronavírusos szegedi rektorral kapcsolatban pedig kijelentette, hogy elvégezték a szükséges kontaktkutatásokat, már több mint 120 laboratóriumi mintavétel történt, az érintettek házi karanténban vannak, a vizsgálat jelenleg is zajlik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő