13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletKét hónapra bezár a pécsi székesegyház!

Két hónapra bezár a pécsi székesegyház!

Sem liturgikus esemény, sem közösségi rendezvény, sem kulturális program részére nem tud teret adni a pécsi bazilika, valamint a turisták sem nézhetik meg két hónapig. A fűtéskorszerűsítés és a restaurálási munkák állása indokolja ezt, de ezután megszépülve „tér vissza” Pécs emblematikus temploma.

A pécsi püspökség szerdán közölte, hogy szeptember 30-tól november végéig bezár a pécsi bazilika. Ennek komoly oka van: ahogy már korábban írtunk róla (cikkünk ITT olvasható), elkezdődött a székesegyház belső restaurálása, és a fűtési rendszer korszerűsítése – ez a munka ért most a főhajóhoz.

Az egyházmegye tájékoztatása szerint a bazilika fűtése jelenleg egy 1960-as évekbeli olajfűtésű kazánról meleg levegő befúvásával működik, a déli oldali kápolnákban elektromos fűtés van. A meglévő rendszerek károsították a belső falszerkezetek felületét, koszolták a falakat, és megfelelő meleget sem adtak. A püspökség már korábban úgy döntött, hogy olajkazán helyett a pécsi távhőszolgáltató rendszerére áll át a műemlék. A templomtérben padlókonvektorok lesznek és négy padtömb alatt padlófűtés. A kápolnák fűtése is teljesen megújul, klímakonvektoros fűtéssel biztosítják a helyiségek fűtését. Új szellőzőrendszereket is kialakítanak. A székesegyházban a fűtési rendszer mellett a világítás és az audiovizuális rendszer is megújul.

A kápolnák restaurálása már korábban elkezdődött

A műszaki átalakítások után jelentős munka a belső restaurálás, mely nem csak a falakon látható festmények helyreállítását jelenti, hanem a padok, fabútorok, valamint a fém tárgyak korszerűsítését is. Az altemplom és a templomtér meglévő megkopott padlóburkolatának felújítása is megtörténik majd. A restaurálás befejezésekor a székesegyház kis orgonáit is felújítják.

A munkafolyamatok ütemezését úgy határozták meg, hogy a működést (liturgia, turisztika, kultúra) ne vagy csak részben befolyásolja. A kormányzati támogatásból megvalósuló munka viszont olyan fázisba érkezett (előre nem tervezetten), hogy nincs mód ennek fenntartására, hangsúlyozta a püspökség.

Azt is tudni kell, hogy az októberi és novemberi bezárás alatt a teljes fűtésrekonstrukció nem fejeződik be. Ha nem is teljesen készen, de decemberre a templomteret a kivitelező visszaadja használatra, de még a padtömbök nélkül. Januárban lehet, hogy újra szükség lesz a templom bezárására, hogy az építkezés és a programok ne zavarják egymást.

A munkálatok teljes befejezési határideje előreláthatólag – a restaurálásokkal együtt – 2020 decembere lesz, közölte az egyházmegye.

A miserend is változik, a székesegyházi misék a dzsámiban lesznek, erről további részleteket ITT lehet olvasni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő