Kiesett bevételek kompenzációja: közös munkára kéri a kormánypárti képviselőket Ruzsa Csaba

Ruzsa Csaba, alpolgármester

A pécsi városvezetés hivatalos levélben kezdeményezte a kormány intézkedései miatt kieső önkormányzati bevételek állami kompenzációjáról szóló tárgyalásokat az érintett minisztériumoknál, és megkezdte az egyeztetéseket a témában az önkormányzati szövetségekben is. Péterffy Attila polgármester levélben fordult a város két országgyűlési képviselőjéhez, hogy tegyenek meg mindent a kompenzációs tárgyalások sikeréért. A költségvetés ugyanis csak akkor lehet teljes, ha az állam kompenzálja a kormánydöntések miatt kieső önkormányzati bevételeket. Ruzsa Csaba alpolgármester szerint összefogásra van szükség, és a kompenzációs tárgyalások sikeréért a pécsi közgyűlés kormánypárti képviselői is sokat tehetnek. 

Ellentmondásos helyzetben tesznek kísérletet a jövő hét elején a pécsi közgyűlés tagjai arra, hogy online konzultáció keretében összeállítsák a város 2021. évi költségvetését. Az alapvető célok immár második éve változatlanok: a város működőképességének fenntartása mellett úgy kell az önkormányzat fejlesztéseit folytatni, hogy eközben a korábbi városvezetéstől örökölt állami adósság idei évre esedékes törlesztését is ki lehessen fizetni. 

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt ugyanakkor a megszokottnál is nehezebb év elé néz a pécsi önkormányzat. A cégek visszaeső teljesítménye miatt csökkenő helyi adóbevételek mellett kormányzati elvonások súlyosbítják a válságot. A pandémia kezelése érdekében hozott kormányzati intézkedések jelentős forrást vonnak el az önkormányzat költségvetésének bevételeiből, miközben a kiadási oldalon a járványkezelés közvetlen költségei a város büdzséjét terhelik. 

A pécsi önkormányzat működési költségvetésében ezek miatt több milliárd forintos hiány fenyeget. Mivel a város költségvetésében a bevételeknek és a kiadásoknak egyensúlyban kell lenniük, és a kormány tiltása miatt ettől sem eltérni, sem átmeneti hitellel a hiányt pótolni nem lehet, ezért megoldást kell találni erre a helyzetre.

A kormányzat a kieső bevételek pótlására még decemberben állami kompenzációt ígért a 25 ezer főnél nagyobb települések önkormányzatainak, azonban eddig az erre vonatkozó tárgyalások nem kezdődtek meg. A pécsi városvezetés a napokban küldött hivatalos leveleket az érintett minisztériumoknak, amelyekben kezdeményezte a korábban megígért kompenzációra vonatkozó egyeztetéseket.  

A jelenség nem egyedi, a legtöbb hazai nagyváros hasonló problémával küzd. A kormánypárti vezetésű önkormányzatok ugyan kaptak már milliárdos nagyságrendű rendkívüli támogatásokat, az ellenzéki városokba azonban eddig nem érkezett semmilyen kormányzati segítség. Utóbbiakkal folyamatosan egyeztetünk, a felmerülő nehézségeket és a megoldásokat is megosztjuk egymással. Úgy vélem, ebben a helyzetben összefogásra van szükség, és minden pécsi képviselőnek segítenie kell a várost. Éppen ezért arra bíztatom a pécsi ellenzéki képviselőket, hogy legyenek aktívak, és segítsék elő a kompenzációról szóló tárgyalások megkezdését. Bízom abban, hogy a kabinet intézkedései miatt kieső bevételeket a kormány teljes mértékben kompenzálni fogja a pécsiek érdekében – mondta el Ruzsa Csaba, Pécs gazdaságért felelős alpolgármestere a PécsMának. 

Kapcsolódó hír, hogy Péterffy Attila ma délelőtt dr. Gémesi Györgyöt, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnökét, Gödöllő polgármesterét fogadta Pécsett a városházán. A pécsi polgármester Facebook-oldalának posztja szerint a két városvezető megbeszélésén szóba kerültek a városokat érintő költségvetési nehézségek és a lehetséges megoldások is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés