Kihúztam, bezártam, megetettem? Tippek a gondtalan nyaralásért!

Javában dübörög a nyár, sokan hosszabb-rövidebb időre elutaznak. Megmutatjuk, mire kell mindenképpen odafigyelni, ha kihúzzuk a lábunkat otthonról, és a lakás üresen marad. 

Rémálom lehet a nyaralás, ha nem tesszük meg a megfelelő előkészületeket mind az útra, mind pedig az otthonunkra figyelve. Összeszedtünk néhány tippet annak érdekében, hogy senkit ne érjen horrorisztikus élmény.

Az odajutás kérdése

Ha autóval utazunk, mindenképp győződjünk meg róla, az autó és a személyes okmányaink is rendben vannak. Az autóhoz a biztosítási zöldkártya külföldön nélkülözhetetlen. Vannak azonban országok, ahol külön biztosítás kötésére van szükség, többet olvashatunk erről ITT. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy csak útlevéllel lehet az adott országba belépni, vagy elég a személyi igazolvány is. IDE kattintva minden információt megtalálunk arról, hogyan kell egy-egy utazáskor eljárni a dokumentumokat illetően.

Egyéb utazási módok esetén szintén figyeljünk arra, hogy magunknál tartsuk személyes okmányainkat, valamint az adott szállítási eszközre szóló jegyünket. Arra is figyeljünk oda, hogy több, nem az EU-hoz tartozó országban például vízumot kérnek az utazáskor.

Ne akarjuk, hogy barátainkra hívják a rendőrséget!

Ha elutazunk otthonról, érdemes legalább közvetlen szomszédainknak szólni róla. Főleg, ha valaki időről időre jön kutyát etetni vagy virágot locsolni. Ugyanis ha a környéken lakók egy számukra ismeretlen barátot vagy rokont találnak a bejárati ajtónkban, lehetséges, hogy azonnal kihívják a rendőrséget. Ez alapvetően inkább jó dolog, hiszen azt bizonyítja, hogy tényleges betörés esetén is szólnának. Viszont igen kellemetlen lehet minden félnek a szituáció, ha kiderül, hogy csak egy ártatlan öntözésről vagy kisállatetetésről volt szó.

Te jó ég, otthon hagytam valamit!

Ismerős mondat? Szerencsére egyrészt könnyen elkerülhető, ha jó előre elkezdünk listát írni a cuccainkról, melyek nélkül nem utazás az utazás. Ha az utolsó pillanatban állunk neki az összeírásnak, szinte biztosan otthon marad majd valami. Viszont ha folyamatosan kiegészítjük azt, már esélyesebbek vagyunk a sikerre. Természetesen még így is előfordulhatnak bakik, de jó hírünk van! A legtöbb országban – mindegy, hová utazunk –, vásárolhatunk az otthon hagyott tusfürdő vagy fogkefe helyett másikat. Sőt, még bikinit is! Nyilván ez nem vonatkozik létszükségletekre, az inzulint vagy a szemüvegét senki ne felejtse el bepakolni.

Tégy úgy, mintha otthon lennél!

Habár kicsit túlzott paranoiának hangozhat, mégis érdemes elgondolkozni azon, hogy „álcázzuk” a lakást. Vagyis ne látszódjon az, hogy nem vagyunk otthon. Sajnos hallottunk már olyan esetről is, mikor másfél óra alatt rámoltak ki egy egész házat, még nyaralni sem kellett elmenni hozzá a tulajdonosnak. Ez könnyen megelőzhető néhány apró trükk segítségével. Például égve hagyhatunk egy-két villanyt, vagy beszerelhetünk egy időzített világításkapcsolót is. Ez utóbbi főleg praktikus, ha hosszabb időre megyünk el. Olyan is van, aki a rádióját hagyja szólni arra az időre, amíg nincs otthon. Ha nagyon nem bízunk házunk biztonságában, még a napilapokat is lemondhatjuk ideiglenesen, hogy azok ne mutassák a postaládában tornyosulva a lakók távollétét.

Ha nem muszáj, semmi se legyen áram alatt

Nyilván vannak olyan berendezések, amiket nem szabad hosszabb időre áramtalanítani, mint például egy teli hűtő. Viszont amit lehet, húzzunk ki a konnektorokból és a hosszabbítókból is. Az áramtalanítás igaz a tévére, kávéfőzőre, minden elektromos eszközre. A legjobb egyébként, ha a hűtőt is leolvasztjuk és kihúzzuk, ha megtehetjük és nincs benne semmi romlandó élelmiszer. Mostanában rengeteg viharnak lehettünk szemtanúi az országban, a villámcsapás pedig nem csak a konnektoron keresztül, de hálózati-, vagy antennakábelen át is tönkreteheti az elektronikus eszközöket.

A rendőrségi honlapon rengeteg tanács olvasható még a témával kapcsolatban, ide KATTINTVA!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés