Hetedik alkalommal adták át a Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat, amit ezúttal a berni születésű kínai költő, Yang Lian kapott. A „költészeti Nobel-díjként” is emlegetett elismerést 2012-ben alapította a Magyar PEN Klub, Szőcs Géza akkori kulturális államtitkár tervei szerint.

Irodalmi világeseménnyé nőtte ki magát az a Pécsett átadott díj, amit idén a nyugaton élő, kínaiul író poéta érdemelt ki. Yang Lian mielőtt átvette volna a díjat azt mondta, volt ideje ellátogatni Janus Pannonius sírjához, ami mély benyomást gyakorolt rá.

– Szerintem egy olyan gyorsan változó világban élünk, ahol szükségünk van ezekre a pillanatokra és a versekre, amik a legnagyobb lelkesedéssel és lélekkel íródnak – mondta Yang Lian.

Az idei díjazott Yang Lian a hazai közönség előtt sem teljesen ismeretlen, 2012-es Haza – Heimat – Home nemzetközi irodalmi fesztivál alkalmával már járt Magyarországon.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere beszédében kitért arra, hogy ennek a magas presztízsű díjnak az átadása egy olyan esemény, ami még a kultúra városában sem szokványos, éppen ezért minden pécsi és magyar nevében is köszönetet mondott a díj kitalálójának, Szőcs Gézának.

A Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat, azért a humanista költőről nevezték el, mert műveivel és zsenialitásával új alapokra helyezte a művészetet és lefektette a modern együttélés szabályait. A díjjal pedig munkásságának népszerűsítése és elismerése is a cél.

A díjat egy öttagú nemzetközi zsűri ítéli oda azoknak a költőknek, akiknek a költői teljesítménye magában hordozza az emberi műveltség évezredei alatt felhalmozott szellemi és lelki vagyont.

A Janus Pannonius Költészeti Nagydíj trófeája

A díjazott egy egyedi tervezésű, kézzel készített kecskebőr bevonatú diplomát vehetett át, mellé egy trófea is járt. A 43 cm magas, eozin technikával készített trófea, Janus Pannonius stilizált mellszobra, Erdei Viktor keramikus tervezőművész alkotása, amelyet a 160 éves világhírű Zsolnay Porcelánmanufaktúra készített. A Janus Pannonius Költészeti Nagydíjjal pénzjutalom is járt, amelynek összege 50 000 € készpénz.

Hirdetés