Hirdetés

Jó hír a családoknak az iskolakezdésre: 40 új Kiss & Go parkolót alakított ki Pécsett a Biokom NKft. Ezzel kilenc újabb oktatási intézménynél válik könnyebbé, gyorsabbá és környezetkímélőbbé a parkolás.

Befejeződtek a munkálatok, összesen 43 Kiss & Go parkoló készült el, ezek 9 pécsi oktatási-nevelési intézmény megközelítését könnyítik meg az új tanévben – írja a pécsi önkormányzat lapunkhoz eljuttatott közleményében.

2020-ban két pécsi intézménynél vezették be ezt a rendszert, amely gyorsan beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Lényege, hogy az adott parkolókban csak rövid ideg lehet megállni, de közel vannak a sulihoz, így a gyermekek az autóból kiszállva gyorsan és biztonságosan tudnak bemenni.

– Nagyon jók voltak a visszajelzések a szülők és az intézmények részéről is – mondta Nyőgéri Lajos, Pécs alpolgármester, hozzátette, ezeknek a parkolóknak köszönhetően jelentősen lerövidül az idő, amit a szülők korábban megállóhelyek keresésével töltöttek.

Ez nem csak kényelmes, de egyben környezetkímélő megoldás is.

A gyermekek is nyernek vele, mert jellemzően az iskolához legközelebbi parkolóhelyeket jelöltük ki erre a célra – foglalta össze az alpolgármester.

Az elmúlt napokban megtörtént a parkolóhelyek kitáblázása és felfestése.

A belvárosi iskolánál a környéken lakók véleményét is meghallgatva végül nem a Megye, hanem a Papnövelde utcában alakították ki a Kiss & Go parkolókat, közvetlenül az intézmény északi bejárata mellett. Két másik helyszínen az ott parkoló autók részben akadályozták a felfestést, ezeket a munkákat a Biokom hamarosan pótolni fogja – derül ki a közleményből.

A szülői visszajelzések alapján a tavaly bevezetett három helyett az új Kiss & Go parkolókban két percig lehet majd várakozni, ami még dinamikusabbá teszi a sulik körüli autós forgalmat.

Itt alakítottak ki idén Kiss & Go parkolókat Pécsen:

  • Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (az Apáca utcában, 5 parkolóhely);
  • Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium – Valeria Koch Gymnasium, Grundschule, Kindergarten und Schülerwohnheim (a Mikes Kelemen és a Tiborc utcában, 3+2 parkolóhely);
  • Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (az Acsády Ignác utcában, 8 parkolóhely);
  • Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Óvodája (az Engel János úton, 5 parkolóhely);
  • Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Általános Iskolája (az Alkotmány utcában, 4 parkolóhely);
  • PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája (az Őz utcában, 5 parkolóhely);
  • Cserepka János Általános Iskola, Középiskola és Sportiskola (a Radnóti Miklós utcában, 4 parkolóhely);
  • Illyés Gyula Általános Iskola (a Málom-Hegyi úton, 4 parkolóhely);
  • Belvárosi Általános Iskola (a Papnövelde, északi bejárat, 3 parkolóhely).

Korábbi cikkeink a Kiss & Go parkolókról:

Bővül a „Kiss & Go” parkolók sora, 9 pécsi sulinál lesz könnyebb dolga a szülőknek

„Nagyon jó, hogy ezt kitalálták” – pécsi szülők a „kiss & go” parkolásról

Kiss & go: okos parkolási rendszert alakított ki a város két belvárosi sulinál

Hirdetés