Kitűnő darabokkal készült 2019-re a pécsi színház!

Nagy durranásokkal készül 2019-ben is a Pécsi Nemzeti Színház, jobbnál jobb darabok érkeznek a Nagyszínházba, a színházbarátok mellett azonban örülhetnek a modern táncok és a balett szerelmesei is!

Erősen kezdi a Pécsi Nemzeti Színház 2019-et is, nagyszerű színészeket láthatunk az idén debütáló darabjaikban, a színdarabok mellett azonban a Pécsi Balett is a teátrumba érkezik egy izgalmas mesefeldolgozással. De nézzük is, melyek azok a művek, melyekre érdemes lesz jegyet váltani (persze ettől még a bérletesek is figyelhetnek).

Manon

Január 11-én este 7 órakor mutatják be Jules Massenet Manon című operáját, melyben közreműködik a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Nemzeti Színház Énekkara és Tánckara is. A francia nyelvű operát Gulyás Dénes, a színház operatagozatának vezetője rendezte, a karmester pedig Oberfrank Péter. De miről is szól Massenet klasszikusa? Röviden egy fiú és lány vak, óriási szerelméről, és arról, hogy a mindent elsöprő szenvedély hogyan vezet bűnhöz, halálhoz.

Kép egy 1917-es Manon-előadásból

Akár happy end is lehetne a két ifjú szerelmes kapcsolatának vége, de Manon és Des Grieux viszonyába belerondít a moralitás. A regény és az opera szerzőit, Prèvost abbét és Massenet-t az foglalkoztatta, hogy miként történhet meg jó emberekkel, hogy a szerelem vakká teszi őket a helyes és helytelen közti különbség felismerésére. A szenvedély, amely akár holtig tartó boldogságot is hozhatna, tragédiát szül a Manonban, és akármilyen komoran hangzik is ez, érdemes megnézni és elgondolkodni az erkölcsről megfogalmazott kérdésein.

A fizikusok

Február 2-án mutatják be a Nagyszínházban Friedrich Dürrenmatt örökbecsűjének pécsi feldolgozását. Bizony, A fizikusokról van szó, melyet Keszég László rendezett a pécsieknek. A klasszikus komédia fő kérdése: ki dönti el, hogy a tudomány vívmányai az emberiség vagy az embertelenség szolgálatába álljanak? Dürrenmatt 1962-ben írt szarkasztikus, vicces, elgondolkodtató darabja a világunk metaforájaként is értelmezhető elmegyógyintézetben játszódik, itt találkozik három fizikus: Einstein, Newton és Möbius.

Egy illusztráció A fizikusokhoz

Persze, nyilván három betegről van szó, akik együtt vitatják meg az élet dolgait és szabályait, kortalanul és mindig aktuálisan. Olyan kitűnő színészeket láthatunk ebben a nagyszerű műben, mint Darabont Mikold, Józsa Richárd, Széll Horváth Lajos, Köles Ferenc, vagy épp Füsti Molnár Éva, vagy a színház igazgatója, Rázga Miklós.

Főfőnök

A botrányairól és sokkoló filmjeiről ismert dán rendező, Lars von Trier kétfelvonásos vígjátéka kihagyhatatlan lesz, a műértőknek viszont február 8-ig várnia kell a Paczolay Béla által rendezett Főfőnök bemutatójára. Trier művéből Kovács Krisztina dramaturg készített színpadi adaptációt. Az alkotópáros az Ádám almái című produkcióval már bizonyította, hogy jól bánik a jellegzetesen fanyar skandináv humorral, szóval nem árulnak zsákbamacskát. A Főfőnök egyébként egy szórakoztató, abszurd történet a sohasem látott főnökről, aki e-mailben tartja a kapcsolatot beosztottaival, és aki valójában nem létezik.

Lars von Trier forgatókönyve Pécsett színdarab lett

Ezt a főnököt a cég igazi főnöke találta ki, csak azért, hogy a nehéz, kellemetlen döntésekért ne neki kelljen felelnie. Amikor azonban több év után az élet úgy hozza, hogy nem lehet megúszni a címbeli Főfőnök személyes megjelenését, a bujdosó főnök felbérel egy színészt a feladatra. Nem akármilyen vicces helyzeteket szül, ahogy ezzel a színésszel összefutnak a melósok. Olyan remek színészek viszik a hátukon a vígjátékot, mint például Lipics Zsolt, Urbán Tibor, Vidákovics Szláven, Stenczer Béla.

Játék a kastélyban

Molnár Ferenc Játék a kastélyban című kétfelvonásos vígjátékának előbemutatója idén május 24-én lesz. A Méhes László rendezte darab címbeli kastélyába érkezik két sikeres színműíró és egy tehetséges zeneszerző, hogy meglepjék utóbbi menyasszonyát.

Molnár Ferenc örökbecsűje is Pécsre érkezik

A meglepetés viszont túl jól sikerül, hiszen épp annak lesznek fültanúi, amikor egy sármőr elcsábítja a nőt. Ennek tükrében nem meglepő, hogy Molnár darabja a látszat és a valóság határának felismeréséről és fel nem ismeréséről fogalmaz meg örök érvényű gondolatokat. Molnár a vígjáték évezredes műfaji hagyományán csavar egyet, ugyanis először mutatja meg a valóságot, és aztán csinál belőle félreértést. A happy endet szokatlan módon így ebben a darabban nem az igazság, hanem a hazugság hozza el.

Csipkerózsika

Pjotr Iljics Csajkovszkij zenéje, Bozsik Yvette balett-koreográfiája, és egy klasszikus mese története találkozik a Pécsi Balett Csipkerózsika-feldolgozásában.

A Pécsi Balett táncosai a Csipkerózsikában is megmutatják, hogy mit tudnak

A május 25-én debütáló gyerekeknek szóló mesejáték a gyönyörű táncok, a csodás zene, és persze a fordulatos, humoros, látványos történet miatt a kis műértők kedvence lehet.

Hirdetés