11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálNextPécsKívül-belül megújulhat Uránváros rendelőintézete

Kívül-belül megújulhat Uránváros rendelőintézete

Tovább folytatódik az egészségügyi beruházások sora Pécsett, a közgyűlés legutóbbi ülésén biztosított forrást az uránvárosi rendelőintézet külső felújításához. Belül emellett javában folyik a szakrendelők felújítása, az új Egészségfejlesztési Iroda már el is készült.

A Pécsett zajló, az önkormányzat által elindított fejlesztések között kiemelt szerepet játszanak az egészségügyi beruházások, elég csak pár példát említeni: megépült az új kertvárosi rendelőintézet, megkezdődött a háziorvosi és gyermekorvosi rendelők felújítása, méltó helyen várja már a betegeket a háziorvosi ügyelet is.

A napokban újabb fontos lépésről született döntés, a pécsi közgyűlés a Veress Endre utcai rendelőintézet külső felújításához biztosított forrást, így a közeljövőben, ha a kivitelezői pályázat eredményesen zárul, újabb több száz milliós egészségügyi beruházás indulhat el, most Uránvárosban. A tervek szerint sor kerül az épületegyüttes energetikai korszerűsítésére, külső szigetelésére és a nyílászárók cseréjére.

Őri László és Hoppál Péter a közelmúltban a belső fejlesztés részleteit ismertette

Őri László, Pécs alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, az uránvárosi rendelőintézet modernizációjakor „belülről haladnak kifelé”: már folyik a szakrendelők felújítása, itt a munkák után jóval komfortosabb körülmények várják majd a betegeket, orvosokat. De nem csak a környezet újul meg, összesen 160 millió forintot költenek vadonatúj orvosi berendezésekre, eszközökre.

– 20-25 éve nem volt Pécsett ilyen nagyságrendű egészségügyi műszerbeszerzés, mint ami most elindult – emelte ki az alpolgármester. – Az ide járó páciensek ellátására a jövőben többek között kardiológiai ultrahangot, a neurológiai vizsgálatokban használható ENG-berendezést, szemészeti OCT-gépet, nőgyógyászati ultrahangot is beszereznek. Ez azt jelenti, hogy az eddigieknél jóval gyorsabban születhet meg a vizsgálati eredmény, és olyan diagnózisokat is fel tudnak majd állítani a szakemberek, amelyekre eddig csak az egyetemi klinikákon volt mód.

Az Egészségfejlesztési Iroda már el is készült

A közelmúltban beszámoltunk róla, hogy elkészült a Veress Endre utcai központban az Egészségfejlesztési Iroda is. Itt többek között számos megelőző jellegű előadást tartanak a betegségek fő kiváltó okairól, az elhízás, a szív- és érrendszeri, valamint a mentális problémák témakörében a szakemberek. Az iroda nemcsak a pécsieket, hanem a Pécsi járás 40 településén élőket is szolgálja, így összesen 180 ezer embernek nyújt majd hasznos információkat.

Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselője a közelmúltban arra hívta fel a figyelmet: egy tudatos fejlesztéssorozat részeként egyre nagyobb figyelmet fordítanak az Uránvárosban élőkre is. Éppen ezért modernizálták a piacot, újítják meg a járdákat, köztereket, korszerűsítik az óvodákat, valamint a rendelőket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő