Komáromi István: Vezessük együtt városunkat!

Több tízezer autót értékesítő vállalat vezetője volt, most független polgármesterjelöltként indul Komáromi István, aki azt vallja, hogy nem pártpolitikusnak kell vezetnie a várost.

– Elkötelezett baloldaliként indul a választáson, mégis függetlenként. Miért nem valamelyik magát baloldalinak nevező párt színeiben teszi ezt?

– Helyes a megállapítása politikai hovatartozásomat illetően. Nyolcgyermekes családban nevelkedtem, és 28 évig elsőszámú vezetője voltam a Garancia Zrt.-nek. Vidéki cégként Lada személygépkocsikat értékesítettünk, nagyjából 44 ezret. Közös vállalatot létesítettünk fuvarozásra, amely mostanra addig fejlődött, hogy közel 30 milliárdos volt a bevétele. Éppen tíz esztendeje annak, hogy kiléptem az MSZP nevű pártból, és jelenleg karizmatikus baloldali pártot nem ismerek. Évekkel ezelőtt leírtam egy cikkben, hogy a szocialista párt már kettészakadt, hamarosan pedig szét is fog hullani. Akkor sokan támadtak a párton belül, később azonban többen bevallották, maguk is otthagyták az MSZP-t, köztük korábban meghatározó pártpolitikusok. A jelenlegi hatalom több szociális baloldali hiányosságot megoldott. Ezért az a véleményem, hogy ne egy pártdelegált vezesse városunkat. Életszerűtlen, hogy az MSZP-DK által támogatott jelölt függetlenként akar polgármester lenni.

– Erőteljes anyagi támogatást kaphat az MSZP-től és a DK-tól is a Mindenki Pécsért polgármesterjelöltje. Önnek milyen eszközei vannak, hogy bemutatkozzon, elmondja elképzeléseit a választóknak?

– Jelölttársam anyagi támogatását nem ismerem, de nagy kérdés, hogy az általa felsorolt támogatók közül győzelme esetén vajon kit szeret majd jobban, melyik pártot választja? Személyes eszközeim vannak, azokkal próbálok eredményt elérni. Röviden az alábbi jelszavaim vannak: mélységből a magasságba! Vezessük együtt városunkat! Célom lenne az is, hogy a két legfiatalabb és a két legidősebb jelölt tagja legyen a polgármesteri kabinetnek. Fontosnak tartom azt is, hogy Pécs gazdasága megerősödjön, és a régóta várt élményfürdő is megépüljön. Én úgy látom, hogy 2024-re Pécsnek Európa kiváló gazdasági- és mediterrán fürdővárosának kell lennie.

– Mi a véleménye azokról, akik elrejtik pártjukat a szavazólapon?

– Ez a nap ne a pártpolitikáról, hanem a helyi érdekekről szóljon. Védjük meg az értékeket, javítsuk, ami rossz, adjunk hangot a helyi véleményeknek. Politikai ígérgetős „blabla” nincs, állapította meg egyik jelölttársam. Azt mondom, hajrá, Pécs! Egy kedvelt jelmondat is eszembe jut: Sem mélység, sem magasság nem tántorít.

– Milyen jövőt szán Pécsnek, ha megválasztanák?

 – A jövőt céljaim tartalmazzák, és fontosnak tartom, hogy megadjuk a tiszteletet Pécs volt bányászainak és polgárainak.

Hirdetés