Kondás Elemér szerint tavasszal fog kiderülni, hogyan bírja a nyomást a PMFC

A listavezető DVSC vezetőedzője, Kondás Elemér nagy elismeréssel beszélt a PMFC őszi szerepléséről

Pazar évet zárt a PMFC labdarúgócsapata, amely minden várakozást felülmúlva a második helyen telelhet az NB II.-ben. A PécsMa megkereste a bajnokság másik két dobogósának edzőjét, hogy mondják el, mit gondolnak a Vas László gárdájáról. Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője, és Márkus Tibor, a Budaörs trénere is úgy véli, nem is olyan nagy meglepetés a pécsi második hely.

Amikor az NB II. idei rajtjára készültünk, a pécsi futball legelvakultabb hívei sem mertek túl nagyot álmodni. Kellő mennyiségű szűk esztendőt töltött ugyanis már el a PMFC a harmadik vonalban ahhoz, hogy tényleg mindenki óvatos legyen. Abban azért konszenzus alakult ki, hogy talán kiesési gondjai nem lesznek Vas László együttesének a Merkantil Bank Ligában. Azonban még a legmerészebb jóslatok is a „tabella első feléről” szóltak. Magyarán arról, hogy talán az első tízben végezhet a Pécs. Ami valljuk be, egy újonctól megsüvegelendő teljesítmény lenne.

Irigylésre méltó mutatók

Ezek után most úgy töltheti téli szünetét a keret, hogy 21 fordulót követően a PMFC-nek van a harmadik legtöbb győzelme, a második legkevesebb veresége valamint

toronymagasan a legkevesebb kapott gólja.

És ami a legfontosabb, a második legtöbb pontja a 20 csapatos mezőnyben. Szám szerint 40, ami annak fényében, hogy a biztos bentmaradáshoz az utóbbi évek számai alapján nagyjából 42 pont szükségeltetik, valóban örömre ad okot.

Merthogy bizony a PMFC-nél hivatalosan továbbra is az a legfontosabb, hogy bebiztosítsák másodosztályú tagságukat. Ha ez matematikailag már megvan, akkor jöhet minden egyéb. Erről egyébként a Pécs kiváló formában lévő kapusa, Helesfay Donát korábban már lapunknak is beszélt.

Ez persze mind nagyon szép, és bizony a szerénység is fontos erény. Azonban nyilván a pécsi játékosok most már aligha lennének elégedettek azzal, ha a bajnokság végén a még bentmaradást jelentő 17. helyen állna a csapat. Hogy is lehetnének, amikor túl a pontvadászat felén feljutó helyen vannak!

Egy igazi gólvágó azért jól jönne

Az egyetlen hiányérzet talán a lőtt gólom számánál keletkezhet, hiszen a 21 bajnokin szerzett 28 találat azért nem mondható lehengerlőnek. Sokat mondó adat, hogy a házi góllövőlistára még az MLSZ Versenybizottsága is felfér. Emlékezetes ugyanis, hogy Vas László csapata játék nélkül kapta meg a három pontot, 3-0-s gólkülönbséggel a Kaposvár ellenében. Namármost, ez a három „gól”, amit a Versenybizottság adott, olyan jól mutat, hogy csupán a 4 gólos Adamcsek, és az 5 találatot jegyző Geiger tud többet felmutatni a PMFC keretében.

A riválisokat annyira nem lepte meg a Pécs jó szereplése

Az, hogy itt Pécsett minden sportkedvelő – és talán még mások is – emeli kalapját a Munkás előtt,  egy dolog. Mi viszont kíváncsiak voltunk arra, hogyan látják az aprócska pécsi focicsodát a Mecsektől távol. Megkerestük hát a listavezető Debrecen vezetőedzőjét, Kondás Elemért, és a harmadik helyen tanyázó Budaörs mesterét, Márkus Tibort is. A két szakvezető készséggel állt rendelkezésünkre, és gyorsan kiderült az is, hogy nagyon jó véleménnyel vannak a PMFC-ről.

A PMFC debreceni fellépése után Vas László gratulálhatott Kondás Elemérnek, a Loki ugyanis otthon tartotta a három pontot

– Majdnem mindenkit meglepett a bajnokság elején a Pécs – kezdte értékelését Kondás Elemér, a DVSC trénere. – Engem csak azért nem, mert minden szezon kezdetén óvatos vagyok. Azt szoktam mondani, hogy várni kell legalább 6-7 fordulót ahhoz, hogy kirajzolódjanak az erőviszonyok.

Beigazolódott az ilyen értelemben vett óvatosságom, hiszen kevesen várták azt, hogy épp a PMFC lesz az egyik legjobban teljesítő gárda.

Kondás véleményén osztozott Márkus Tibor is, aki a Budaörssel az utolsó idei fordulóban csúszott vissza a harmadik helyre – épp a Pécs előzte be a fővárosiakat.

– Az ősszel egy 1-0-s, kifejezetten izgalmas, jó iramú meccset játszottunk a Péccsel – emlékezett vissza a szakvezető. – Ha csak azt a találkozót veszem alapul, akkor is azt mondhatom, hogy nem meglepő a PMFC jó szereplése. De nem csak ellenünk, hanem igazából szinte az összes őszi meccsükön nagyon jól teljesítettek.

A PMFC–Budaörs bajnokin még Bognár György vezette a fővárosiak szakmai munkáját, de a Paksra távozó szakember helyére Márkus Tibor (jobbra) lépett elő

Kondásnak jó emlékei lehetnek a Pamacs elleni meccsről, hiszen Debrecenben 3-1-re nyertek a hazaiak. Ugyanakkor nem a kétgólos győzelem maradt csak meg a Loki edzőjének emlékeiben.

– Nagyon nagy tempót diktáltak azon a bajnokin is, akárcsak szinte valamennyi mérkőzésükön – emelte ki Kondás Elemér. – Fizikálisan is nagy harcra késztettek minket, nagyon nehéz mérkőzés volt, egy remek ellenféllel szemben. Jól össze van rakva ez a pécsi együttes.

Amikor a Budaörs edzőjét arra kértük, hogy mondja el, mi a PMFC legnagyobb erőssége, több dolgot is kiemelt.

Stílusos, kiegyensúlyozott társaság

– A PMFC-nek van egy nagyon pozitív kisugárzása – mondta Márkus.

– Látszik a filozófiájuk, a stílusuk, amit szépen, apránként építenek.

Ezek együtt szerintem eleve sikerre ítélték ezt a társaságot. A legfőbb erénye azonban szerintem az a pécsieknek, hogy rendkívül kiegyensúlyozott csapat. Nagy biztonsággal, és sok egymást követő mérkőzésen tudnak hozni egy magas átlagot.

A Pécs hazai pályán egyetlen mérkőzést veszített az ősszel, épp a Budaörs tudott a PMFC fölé nőni

Ezzel Kondás Elemére is egyetértett, ugyanakkor ő felhívta a figyelmünket valamire, amivel azért még meggyűlhet a baja a Pécsnek is a folytatásban.

– Az azért eddig segítette a pécsi csapatot, hogy tét nélkül, felszabadultan tudott játszani – világított rá a DVSC trénere. – Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a második helyen állnak. Azonban biztos, hogy az elvárások is megnőttek ezzel, és a riválisok is sokkal komolyabban fogják venni őket tavasszal.

Akkor jönnek majd a PMFC számára is az igazi, tétre menő összecsapások. Ott fog igazán kiderülni, hogy milyen fából is faragták a játékosokat.

Nincs azonban kétsége afelől Kondásnak, hogy a PMFC a végelszámolásnál is esélyes lehet arra, hogy a tabella első negyedében küzdjön a minél jobb helyezésért. A debreceni edző természetesen saját csapatát szeretné az első helyen látni az utolsó forduló után is, ehhez azonban sokat kell még szerinte fejlődniük. Hiába vezetik ugyanis 8 ponttal a bajnokságot, hiába van a legtöbb rúgott, és a PMFC után a második legkevesebb kapott góljuk, Kondás nem elégedett. Legalábbis teljesen.

Számolnak a PMFC-vel tavasszal is

– Mindent összevetve természetes, hogy elégedett vagyok az ősszel, ugyanakkor viszont mégsem – árulta el a PécsMa érdeklődésérre mosolyogva. – Az eredményesség terén rendben vagyunk, de a csapatjátékunk még messze nincs ott, ahol szeretném. Nyilván a vírus is megnehezítette a dolgunkat, sokszor 5-6 hiányzóval nehéz összeszokottságról, gördülékeny futballról beszélni. Ebben előre kell lépnünk. Télen nem tervezünk új igazolásokat. Akad néhány sérültünk, ha ők visszatérnek, az kellő erősítés lesz. A végelszámolásnál a Vasas biztosan ott lesz az elején valahol, de szerintem a Csákvár is sokkal előrébb lesz, mint most. Illetve a Gyirmót is jó lesz tavasszal, ebben biztos vagyok.

És igen, most már a PMFC-vel is számolnia kell mindenkinek, aki a feljutásért száll ringbe.

A pécsihez hasonló bravúr volt a Budaörs szereplése is ősszel. Akárcsak a PMFC, a fővárosi kiscsapat is a bentmaradást célozta meg, ehhez képest a dobogón telelhet.

– Ez óriási eredmény részünkről – szögezte le Márkus. – Nem mondom, hogy nem volt bennem egy kis rossz érzés, amiért az utolsó körben beelőzött minket a Pécs, de így is nagyon elégedettek lehetünk. Mi a feljutáson nem is gondolkozunk. Ha a tavasz úgy alakul, majd a klub vezetői biztosan időben előveszik ezt a kérdést. Ami az esélyeket illeti, a DVSC szerintem megtarthatja első helyét. A másik feljutó helyre pedig a Vasasnak van a legnagyobb sansza. Mostanra már utolérték magukat. Az angyalföldiek kerete, az egész klub az NB I.-be való, ezt azért látnia kell mindenkinek.

Viszont nagyon remélem, hogy a 3-4. helyre a Budaörs és a PMFC fut majd be!

Fotók: Kurdi József / PMFC

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés