Hirdetés

A dél-koreai tulajdonú, autóalkatrész-gyártó Hanon Systems Hungary Kft. összesen 36,7 milliárd forint új beruházást hoz Székesfehérvárra, Pécsre és Rétságra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Közölte, hogy a székesfehérvári kapacitásbővítés, illetve a pécsi és rétsági új telephely-létesítés 7,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap, és összesen 516 munkahelyet teremt. A korábbiakhoz hasonlóan ezt a beruházást is erős nemzetközi versenyben nyerte el Magyarország – tette hozzá.

Az új munkahelyek túlnyomó része Pécsett jön létre zöldmezős beruházással, a város és a környék lakói számára csaknem 450 álláslehetőséget teremt a beruházó – jelentette be a miniszter.

A Dél-Dunántúl munkaerő-tartalékai – mint mondta – jelentősek, ezért Baranya megyében hamarosan újabb befektetők jelenhetnek meg. A Hanon Systems pécsi és székesfehérvári üzemeiben készülő klímakompresszorok a Volkswagen, az Audi, a Peugeot, a Ford, a BMW és más nagy gyártók autóiba kerülnek, a rétsági üzemben pedig alumíniumöntvényeket állítanak majd elő – tette hozzá.

A miniszter a beruházás jelentőségét a munkahelyteremtés mellett a korszerű gyártási technológiákkal indokolta. A dél-koreai vállalatok a globális technológiai átalakulás élvonalában járnak, ezért különösen fontos eredmény, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom 54 százalékkal bővült szeptember végéig tavalyhoz képest – tette hozzá.

Min Sung a pécsi önkormányzat támogatását is nagyra értékelte (Fotó: Bácskai Gergely, szekesfehervar.hu)

Min Sung, a Hanon Systems elnökhelyettese elmondta, hogy autóipari beszállítóként hűtéshez és fűtéshez kapcsolódó termékeket, valamint az elektromos autók gyártásához szükséges berendezéseket állítanak elő. A cégvezető a termelési helyszínek kiválasztását a kedvező magyarországi tapasztalatokkal, a kiváló munkaerővel és a fejlett infrastruktúrával indokolta.

A mintegy félezer új munkahely legnagyobb része tehát Pécsre összpontosul, ugyanis itt első ütemben 455 főt kívánnak alkalmazni, ehhez egy új üzemet is épít a koreai cég az ipari parkban. A cég a világ egyik vezető autóipari beszállítója, Pécsre a tervek szerint a hűtőközeg-továbbító cső, hőszivattyú szelepek, vízszelep- és pumpa gyártását csoportosítja, vagyis az autók klímaberendezéseinek és hűtőrendszerének fontos alkatrészeit gyártja a pécsi üzemben.

Páva Zsolt polgármester a bejelentés kapcsán elmondta, hónapokig tartó tárgyalássorozat eredménye, hogy a dél-koreai cég Pécset választotta. Hozzátette: városunkban a Déli Ipari Parkban veti meg lábát a Hanon.

Decsi István, Pécs alpolgármestere szerint a Hanon érkezését segítette, hogy Pécsett az utóbbi években több nagyvállalat is megtelepedett, emellett a munkaerő is rendelkezésre áll a környéken. Mint mondta, az eddigi székesfehérvári tapasztalatok szerint a cég kiemelkedő béreket nyújt, s az emberek szívesen dolgoznak a cégnek, amit az mutat, hogy a fluktuáció rendkívül alacsony.

Hoppál Péter szerint zászlóhajó lehet ez a nagyberuházás (Fotó: Bácskai Gergely, szekesfehervar.hu)

Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője, aki maga is részt vett a budapesti bejelentésen, lapunknak hangsúlyozta: ez a döntés rendkívül fontos mérföldkő abban a folyamatban, amit Orbán Viktor kormányfő jelentett be korábban, és amelynek célja Pécs újraiparosítása. A képviselő kiemelte, a dél-koreai cég jelenleg a világ második autóklíma-beszállítója, azonban azt a célt tűzte ki, hogy vezetővé váljon, a pécsi fejlesztés is ehhez illeszkedik. Hoppál Péter elmondta, nagyjából egy éve folytak a tárgyalások, a dél-koreai cég számos várost versenyeztetett meg, ebből végül Pécs került ki győztesen.

A képviselő közölte, köszönet illeti a segítségért a kormányt és az állami befektetési ügynökséget, a HIPA-t, ugyanis minden támogatást megadtak a tárgyalások során. A képviselő kiemelte, jelenleg, az első ütemben is 455 új munkahelyet teremt a cég Pécsett, azonban a fejlesztési tervek alapján minden esély megvan rá, hogy ez megkétszereződjön vagy akár még több legyen. Középtávon a Dél-Dunántúl legnagyobb beruházása lehet a Déli Ipari Parkban, amely akár meg is haladhatja a debreceni tervezett BMW-gyár munkaerőigényét.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét