8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKósa: Csak egy erdőégetőt talált a pécsi baloldal

Kósa: Csak egy erdőégetőt talált a pécsi baloldal

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választási kampányának országos vezetője tartott fórumot csütörtökön Pécsett a párt által támogatott baranyai polgármesterjelöltekkel. Az esemény előtt Kósa Lajos a pécsi helyzetről is beszélt, többek között azt mondta, nem véletlen, hogy a baloldali jelöltet az ellenzék egy része sem tudta elfogadni.

A Fidesz-KDNP által indított, illetve támogatott baranyai polgármesterjelöltekkel tartott fórumot Pécsett csütörtökön Kósa Lajos, a Fidesz országos kampányfőnöke, az esemény előtt rövid sajtótájékoztatóval egybekötve.

Kósa hangsúlyozta, az ország településeinek döntő részén van lehetőség arra, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjeire, illetve az általuk támogatott független jelöltre szavazzanak a polgárok, 8 millióan élnek olyan településeken, ahol a kormánypártok által támogatott indulókra lehet voksolni. Kiemelte, egyértelmű, hogy megbukott az ellenzéki összefogás, hiszen a 23 megyei jogú városban mindössze két helyen van egy kormánypárti és egy ellenzéki jelölt. (Mint ismert, Pécsett öt aspiráns száll ringbe a polgármesterségért.)

A pécsi helyzetről elmondta, korábban, még a lokátor ügyekor pécsiek tízezrei védték a Mecseket, egyértelmű, hogy a helyiek számára a Mecsek kiemelten fontos. Ehhez képest most az ellenzék egy olyan jelöltet indít, aki a Mecsek erdejeit égette, így tulajdonképpen nem is meglepő, hogy maguk az ellenzékiek sem tudják elfogadni.

– Nem volt jobb, csak egy erdőégetőt találtak – mondta Kósa Lajos.

Kósa Lajos, Őri László és Vári Attila tartott sajtótájékoztatót

Kósa Lajos azt mondta, céljuk, hogy az önkormányzati kínálat életminőségben, szolgáltatásban érje utol az európai uniós önkormányzati szint átlagát.
– Ezzel szemben az ellenzék üzenete mindössze annyi: „szavazzatok ránk, s megdöntjük Orbán Viktor rendszerét” – mondta a kampányfőnök. Közölte, a Fidesz-KDNP jelöltjei az építkezésben, a városok, falvak, megyék fejlesztésében érdekeltek, ám az ellenzék a háborúskodás és a rombolás oldalán áll.

Vári Attila, a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület pécsi polgármesterjelöltje kiemelte, az a cél, hogy a megyével is összefogva folytassák az egész térség gazdaságfejlesztését, megerősítsék Pécs régióközponti szerepét, közösen dolgozva a kistelepülésekkel, városokkal.

Őri László, a Fidesz-KDNP baranyai listavezetője kiemelte, pár nap alatt a szükséges ajánlások többszörösét sikerült leadniuk. Mint mondta, az elmúlt időszakban 36 milliárdnyi fejlesztés valósult meg Baranyában, az a cél, hogy ez folytatódjon, és Baranya a Magyar Falu program éllovasai között legyen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő