Hirdetés

Március 16-ával kezdetét vette a több ütemben zajló műszaki átadás-átvételi folyamat – tájékoztatta lapunkat a pécsi önkormányzat.

Mint írja közleményében a városháza, az eljárás nem csak magára a vásárcsarnok épületére, a mellette elhelyezkedő Ipar utcai körforgalomra, buszmegállóra és az épület keleti oldala mellett található 47 férőhelyes parkolóra is kiterjed.

A projekt keretében továbbra is a szerződés szerinti ütemezéssel folyik a munka.

Külön eljárásban zajlik majd le a külső, északi oldali fedett piactér, illetve a Bajcsy-Zsilinszky utcai buszmegálló áthelyezése. Az ezekkel kapcsolatos lakossági és bérlői igények megvalósítását az eredeti szerződés módosításával végzik el a közlemény szerint.

A vásárcsarnok és a körforgalom, illetve a parkoló építése hatósági engedélyek szerint történt, így ezek műszaki átadásának lezárását követően – tervezetten április közepén – indulnak el a használatbavételi és forgalomba helyezési eljárások. A szükséges engedélyek kiadása után költözhetnek be a bérlők a csarnokba, és addigra történik meg a régi csarnok előtti buszmegálló áthelyezése is az új épület elé.

Auth István, a terület önkormányzati képviselője elmondta, bíznak abban, hogy nyáron, legkésőbb július első felében már a vásárlók előtt is megnyithat az új csarnok.

– Az egyes árucsoportokat értékesítők külön egységekben lesznek, helyüket piktogramok is jelölik majd, ez megkönnyíti a vásárlást a betérő pécsieknek. Lesz ételudvar és egy Zsolnay-ivókút is. Az új csarnok legnagyobb értékei azonban maguk az árusok és a portékáik lesznek, különösen örülök annak, hogy a nemrég lebonyolított pályázat révén újabb helyi őstermelők kínálatával gazdagodik a csarnok. A szélesebb kínálat a reményeink szerint új vásárlókat vonz a csarnokba a megszokott vevők mellé – idézi a közlemény a képviselőt.

A cikk a TOP-6.1.3-15-PC1-2016-00002 azonosítószámú, az Új pécsi vásárcsarnok megépítése tárgyú projekt keretén belül készült.

Hirdetés