Hirdetés

„Nagyon nagyon sajnálom az esetet! Szeretnénk mindenkitől elnézést kérni, akinek csalódást okoztunk, és megköszönni mindenkinek a bizalmát, aki továbbra is bízik bennünk!” – így végződik annak a baranyai cégnek a közleménye, ahol a Nébih – állítása szerint rossz állapotú, penészes húsokat foglalt le. Több pécsi étterem kínálatában is volt a húsokból.

A húsüzem kedd délben kiadott Facebook-közleményében azt állítja, hogy már minden hiányosságot kijavítottak, ezért a vásárlóknak nincs miért aggódni.

A közleményben hosszan írnak a penészes hús fogalmáról, valamint azt állítják, hogy az üzemben előállított termékekről kötelező jelleggel, törvényben meghatározott rendszerességgel, mikrobiológiai vizsgálatot végeztettek, melyek eredménye minden esetben negatív volt, így a hús emberi fogyasztásra alkalmas. Annak ellenére mondják ezt, hogy a Nébih szerint a feldolgozóüzemben egyáltalán nem lehet penész a terméken.

„A marhahús mint üzletág közel 3 éve működik, ebből saját feldolgozás 2017. július 20-a óta. Soha egyetlen alkalommal sem ment ki tőlünk romlott hús!” – állítják.

A cég Facebook-oldalán egyébként korábban megosztott egy olyan videót, amelyen egy hathetes érlelés felgyorsítva látszik, penésznek pedig nyoma sincs. Többször írnak arról is, hogy az érlelés speciális hűtőkamrában történik.

A cég honlapján van olyan fénykép is, ami a helyes érlelést mutatja két olyan hűtőben, amelyeknek ára – ahogy az a rövid netes keresgetés után kiderült – 2,6 millió forint. A Nébih fotói és videója szerint a cég ehelyett szürke műanyag polcokon próbálkozott az érleléssel. Mint megtudtuk, pécsi éttermekbe is szállított a vállalkozás korábban.

Így kellene érlelni

„A cég müködése továbbra is nyitott könyv bárki számára. A farm, az üzem meglátogatható, mindenki meggyőződhet a saját szemével bármiről, ami érdekli” – zárul a közlemény.

Az ellenőrzés során 66 tétel, körülbelül egy tonna hús forgalomba hozatalát tiltotta meg a hatóság, és elrendelte forgalomból kivonásukat és megsemmisítésüket. A forgalomból kivont tételek döntő többségükben nem voltak nyomon követhetőek, és az egységben jelentős mennyiségű, penészes, érlelés alatt lévő tételt találtak az ellenőrök. Az érlelés befejeztével a penészréteget eltávolították, majd a terméket értékesítésre csomagolták – olvasható a Nébih közleményében.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét