Eddig ismeretlen okokból lángra kapott egy tízszintes társasház hatodik emeleti lakása csütörtök reggel Pécs belvárosában, a Nagy Lajos király útján.

Frissítve (14.10)
Egy külföldi egyetemista lány fürdés közben nagy durranást hallott, amivel egy időben elment az áram is. Amint kilépett a fürdőszobából nagy füstöt észlelt, és hogy lángokban áll a nappali szoba. Gyorsan kisietett a lakásból és segítséget hívott, jelezte a szomszédoknak, hogy tűz van.

A pécsi hivatásos tűzoltók három fecskendővel, egy vízszállító- és egy létra szerrel, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálattal vonultak a helyszínre. A tűzoltók gyors és hatékony beavatkozásának köszönhetően a tüzet pillanatok alatt eloltották és egyben megakadályozták a továbbterjedést is. Összesen negyven ember hagyta el az épületet, tizennégy embert mentőkámzsában menekítettek ki a tűzoltók, köztük két gyermeket is. A mentőszolgálat a helyszínen megvizsgálta a füsttel érintkezőket, négy embert kórházba szállítottak további kivizsgálásokra.

Korábban írtuk:

A tűzhöz nagy erőkkel érkeztek ki a megyeszékhely hivatásos tűzoltói, akik két vízsugárral és egy létrás járműre szerelt vízsugárral, több oldalról kezdték meg a lángok oltását, majd megfékezték a tűz továbbterjedését és eloltották a lángokat.

A katasztrófavédelem sajtószóvivőjétől megtudtuk, hogy a lakásban egy külföldi diák tartózkodott, aki nem sérült meg az eset során, hiszen ahogy meglátta a füstöt, egyből kimenekült. A társasházból 16 embert kellett kimenekíteni légzőálarcban, őket a mentők vizsgálják.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés