Kilép a Jobbikból Dúró Dóra – a politikus ezt közösségi oldalán jelentette be pénteken délután. Hozzá hasonlóan a párt baranyai elnöke, Szőcs Norbert is Facebookon jelentette be, hogy lemond tisztségéről.

Véget ér egy korszak, lezárul egy hosszú időszak: sok bajtársammal együtt kilépek a Jobbikból, mert nincs hova hátráljunk, s vétkesek közt cinkos, aki néma – fogalmaz a képviselő a Facebookon, jelezve, hogy a párt alapító nyilatkozatához hűen „úgy érezzük, erkölcsileg most már a kilépés a helyes döntés”.
Életem első szervezete volt, amelyben 13 évet töltöttem, barátokra leltem, szerelmet találtam, majd a néppártosodásnak nevezett folyamat során, a párt lelkének elvétele miatt ez az egykor bajtársias közösség darabjaira hullik – írja Dúró Dóra.

A politikus szerint hiába tett meg minden tőle „telhetőt a békéért és az egyben maradásért, nem sikerült, mert sok vezetőnknek sajnos a belső tisztogatás volt a fontosabb”.
Keserűségemet csupán az oldja, hogy emelt fővel, tiszta lelkiismerettel és egy erős közösséggel együtt tekinthetek a jövőbe, ami bizakodással tölt el. Június 23-án Ásotthalmon zászlót bontunk Pongrátz Andrással. Csak a nemzet! – zárul az üzenet.

Szintén a közösségi oldalon jelentette be távozását Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke.

A Facebookon jelentette be kilépését Fazekas Gabriella is, aki 2010-ben a párt terézvárosi polgármesterjelöltje volt.

„A tisztújítás előtti sokszor erőszakos agitáció, – főleg azok irányába, akik nem rejtették véka alá a véleményüket – Torockai László előre levezényelt eltávolítása, Dúró Dóra elleni, az 50-es éveket idéző koncepciós eljárás, mellyel kizárták a frakcióból és mandátuma visszaadására szólították fel…, a pohár túlcsordult. A számomra nehéz döntést a mai nappal meghoztam, kilépek a Jobbik tagjainak a sorából” – fogalmaz.

Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke szintén a Facebookon közölte, hogy kilép a Jobbikból. Wass Albertet idézte: „Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.”

A Jobbik etikai bizottsága pénteken kora délután jelentette be, hogy előző nap egyhangú döntéssel kizárták a pártból a korábban platformalapítást meghirdető Toroczkai Lászlót.

Hirdetés