Lesből támadó ragadozó van Pécsen!

Megérkezett a Pécsi Állatkertbe Sara, a mecsekoldali zoo új perzsa leopárdja, akit az elkövetkező napokban-hetekben szoktatnak majd hozzá az állatkert másik perzsa leopárdjához, Taianhoz.

Új perzsa leopárddal (Panthera pardus saxicolor) gazdagodott a Pécsi Állatkert, a 3 éves Sara április 5-én csütörtök este érkezett új mecsekoldali otthonába, ahol már várta leendő társa, a 8 éves hím leopárd, Taian. Sara első pécsi állatkerti reggelén egyáltalán nem volt ismerkedős kedvében, nem jött ki az elkülönítő ketrecéből, de ez érthető, hiszen a nőstény leopárd két napot utazott korábbi otthonából, az észak-csehországi Dvur Kralove állatkertjéből, ahonnan egyébként Taian is érkezett 2 éve.

Sara nagyon félénk még

A Sarát bemutató pénteki sajtótájékoztatón Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója elmondta, hogy céljuk az, hogy az állatkertben egyedül élő vadak – mint például Taian – minél nagyobb számban kaphassanak társakat.

Siptár Dávid: az egyedül élő állatok társakat kaphatnak

Pap Zsuzsanna, az állatkert gyűjteményi és nevelési vezetője ezt követően kiemelte, hogy Sara az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének – melynek a pécsi állatkert tavaly ideiglenes tagjává vált – köszönhetően érkezhetett az állatkertbe párjához. Sara a szövetség tagállatkertjeinek állatpopulációjának növekedését elősegítő Európai Fajfenntartó Tenyészprogram keretén belül költözhetett a mecsekoldali állatparkba – mondta. Hangsúlyozta, hogy a Pécsi Állatkert idei céljai között szerepel, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének teljes tagságát élvezhesse, kihasználva a szakmai szervezet oktatás- és kutatásbeli előnyeit.

Sara nemsokára már ismerkedhet Taiannal

A gyűjteményi és nevelési vezető elmondta, hogy a perzsa leopárdok magányos, félénk, visszahúzódó állatok, Taian és Sara viselkedésén ez jól látszik. Ezek a veszélyeztetett vadak mindemellett – folytatta – mély, morgó, zúgó hangokkal, köpködéssel kommunikálnak egymással, továbbá nagyon jó úszók, akár 60 kilométeres sebességgel is képesek futni, és 6 métert is tudnak ugrani! A perzsa leopárdok éjszaka vadásznak, zsákmányukat lesből, hirtelen kapják el. Nem válogatnak, opportunista ragadozók, tehát a legkönnyebben elérhető táplálékot fogyasztják (a pécsi állatkertben főként csirkét, nyulat és marhahúst kapnak). Érdekesség, hogy néhány leopárd dorombol evés közben!

A 8 éves Taian két év után kapott párt

A két perzsa leopárd pár nap múlva már ketrecen keresztül megismerkedhet egymással, ez az ismerkedési időszak pedig nagyjából 30 napig fog tartani – mondta Pap Zsuzsanna, majd hozzátette, hogy céljuk az, hogy ezt követően minél hamarabb össze tudják engedni Taiant és Sarát közös kifutójukban.

Hangsúlyozta, hogy a két leopárd kapcsolatának alakulását az állatkert látogatói az intézmény honlapján végigkövethetik, ugyanis mind a külső, mind a belső kifutóban biztonsági kamerákat szereltek fel, melyek élő felvételeibe bármikor belenézhetnek az érdeklődők.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés