Leteszteltük az új Haknit, ami street foodra váltott

Hirdetés

A Ferencesek utcája 24. alatti Hakni Burgers nem a napokban nyitott, hiszen már év elején elstartoltak. A nyáron azonban történt „valami”, és teljesen új profillal újranyitottak ősszel. Immár a street food hullámot akarják meglovagolni, nem is akárhogyan: kézműves burgerekkel, falatkákkal, paninikkel és reggelizési lehetőséggel. Teszteltük az apró, hangulatos helyiségben lévő Haknit, hogy elmondjuk, sikerült-e nekik.

Első tesztelő: standard menü „KotKot” burgerrel

A csirkés „Kotkot” burgert választottam menüben, mely egy szép szelet rántott csirkemellet rejtett, rajta egy szelet igazi ementáli sajt (nem lapkasajt!), savanyú uborka-, sima uborka-, paradicsomszeletek és „Hakni” szósz (ami egy pikáns, mustáros kapros szósz) volt, mindez egy szezámos, ropogós buciban.

Az ajánlathoz járt még egy adag friss sült krumpli, hozzá majonézt és kólát kértem, ami olyan volt, mintha gépi lenne, de ez nem baj, mert egyrészt szeretem, másrészt eszembe juttatja a mozikat és az amerikai filmekben lévő jó hangulatú, piros bőrüléses vendéglőket.
Kiemelném az étterem berendezését, ízléses egyszerűségét, a praktikus papírtálcákat és evőeszközöket, és persze azt, hogy minden nagyon finom és friss volt, valamint ár-érték arányban is simán beelőzi a „mekit”, mind a minőséget és mennyiséget tekintve, mind pedig azt, hogy kézműves étel ellenére (melyek azért néha elég borsos árúak szoktak lenni) egyáltalán nem volt drága, sőt.

Második tesztelő: szezonális, Októberfeszt ajánlat

Stílusos, színes és tiszta helyiségbe érkeztünk. A mosolygós tulaj készségesen libbent az asztalunkhoz, hogy beavasson a kínálatba. Az elsőre nagyon ígéretesnek tűnő étlapon basic, standard, deluxe és prémium burgerek közül válogathatunk, teljesen elfogadható árakon. A legfontosabb különbség közöttük a húspogácsa összetétele, míg a basic hamburgerekben 60 százalék marha- és 40 százalék sertéshús van, addig a deluxe és a prémium változatokban kiváló minőségű 100 százalékos, hazai kézműves marhahús lapul. Ha menüben kérjük mindezt, hasábburgonyát, üdítőt és szószt is kapunk. Választhatunk még falatkákat, paniniket, és reggelizhetünk is a Hakniban 8–11-ig.

Én megragadtam a lehetőséget, és megkóstoltam a szezonális ajánlatot, mely egy bajor buciban elkészített burger, charolais marhahússal, alpesi ementáli sajttal, coleslaw-val, baconnel, pirított hagymával és titkos, „Hakni” hamburger szósszal. Egyszerre öten adtuk le a kicsit sem egyszerű rendelésünket, ezért direkt az órára néztem, hogy vajon mikor kapjuk kézhez az ételeket, de nem fogtunk ki rajtuk: 12 perc alatt rávethettük magunkat a hamburgeróriásokra. Az étel – őszintén – kifogástalan volt. Tetszett, hogy nem kellett az ízorgia közepette azon aggódnom, hogy hova csöpögtetem a szószt, a hamburgerek ugyanis egy újrahasznosított kartontálcán érkeztek. A kóla sajnos abszolút nem ízlett, nagyon vizes íze volt, akár egy elrontott mekis üdítőé – bár ahogy látom, az embereknek inkább ez ízlik. A kólát leszámítva csillagos ötös gasztroélményben volt részem. Külön tetszett, hogy öten lakomáztunk, és mindössze 8 ezer forintot fizettünk, ami még egy ebédmenü árával is vetekszik, ha számolunk a hatalmas adagokkal és a minőségi alapanyagokkal. Biztos visszatérek még!


Harmadik tesztelő: falatka kosár

Sokszor mentem már el a Hakni Burgers mellett, de mindig csak be-be nézegettem, és sosem mentem be. Ez most biztosan változni fog, mivel nekem nagyon bejött a hely. Az étterembe beérve a kedves tulajdonos fogadott minket, aki mindent elmondott nekünk az ételekről, így megtudtuk többek között azt is, hogy miben különbözik a basic burger a standard, a deluxe és a premium burgerektől. A sok lehetőség közül végül én egy falatka kosarat választottam, rántott rákollóval és hagymakarikával, amihez járt egy kis krumpli, ketchup/mustár/majonéz és egy három decis „gépi” kóla – amivel személy szerint nekem nem volt bajom, mert én imádom a gépi kólát is. Ez összesen 1680 forint volt. Egy 10-15 perc várakozás után meg is érkezett az étel, ami első ránézésre kevésnek tűnt, de nem volt az. Még sosem ettem rákollókat rántva, ezért egy kicsit félve álltam neki majszolni, de az első harapásnál már biztos voltam abban, hogy jót választottam. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nincs nagyon halas íze, hanem olyan, mint egy rákos kis fasírt. Nagyon jó. A hagymakarikák is finomak, frissek voltak és egyik rántott cucc sem tocsogott az olajban, amiért egy hatalmas piros pont jár.

Az étkezés után az illemhely felé vettem az irányt, hiszen a kézzel evés hátránya az, hogy utána meg kell mosni. A vécé példamutató ezen a helyen, egyszerűen jól érzed magad benne. Tiszta, illatos és ízléses. Nekem nagyon bejött. Összességében a hellyel egyetlen egy bajom van, hogy kicsi, ezért ha úgy döntesz, hogy beugrasz egy jó kis hambira, előtte mindenképp foglalj helyet, mert ha nem teszed, akkor valószínű, hogy várnod kell, vagy nem tudsz beülni.


Negyedik tesztelő: Deluxe menü „Cheese n Chilli” burgerrel

Merészen egy „Cheese n Chilli” Deluxe burgermenüt kértem, aminél izmosabb ebédet nem mostanában ettem. A szezámmagos buciban egy 125 grammos, 100 százalékos hazai marhahúspogácsa és egy 110 grammos hamburgerhúspogi (ami 60 százalékban sertés- és 40 százalékban marhahúsból áll), dupla cheddar sajt, dupla adag jalapenoszelet, savanyú uborka, saláta, paradicsom, házi titkos szósz, chilliburger- és cheddarszósz volt, amit már leírni is sok, nemhogy megenni. Óriási ez a hamburger, percekig agyaltam azon, hogy hogyan essek neki. Személy szerint nem vagyok híve a hamburgerek késsel-villával történő fogyasztásának, szóval nem volt bajom azzal, hogy a burger után könyékig gázoltam a kellemesen csípős, pikáns csiliszószban, az élénksárga sajtmártásban és a tökéletesen közepesre sütött húspogácsák levében. A buci sajnos már az elején feladta a küzdelmet és szétmállott, ezzel lehetne valamit kezdeni, de abszolút elenyésző probléma ez, mivel az ízek kárpótolnak a körülményes evészetért.

Kigondolt, jól összerakott, de megterhelő kaja ez, melyben a sok összetevő sem nyomja agyon a húsok remek ízét, szóval a srácok tudják, hogy mitől jó egy burger, hogy mi a lényeg. Nincs panasz a sült krumplira sem, eltalált a sózása, az állaga és a mennyisége is. Ugyanakkor ez a hambi, a vizes-cukros gépi kólával (amit én személy szerint imádok) és a krumplival egy komplett program, ami után garantált a kajakóma. Biztos, hogy vissza fogok menni még, hiszen nagyon sokféle burger vár még kipróbálásra, melyekre megéri áldozni (belvárosi ínyenc burgerezőhöz képest amúgy elég jól be vannak lőve az árak is). A hely maga amúgy kedves, de aprócska, érdemes tehát előre asztalt foglalni.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét