5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálLMP: nem szolgálja a kormányváltást, ha a másik ellenzékit ütik

LMP: nem szolgálja a kormányváltást, ha a másik ellenzékit ütik

Már nemcsak a kormánypárttal elégedetlen a szocialisták zengővárkonyi jelöltje, Mellár Tamás, hanem az LMP-vel is és szerinte a Lehet Más a Politika is nagyban felelőssé tehető majd, ha kikap a választáson. Keresztes László Lóránt LMP-s képviselő szerint az nem szolgálja a kormányváltást, ha a másik ellenzékit ütik.  

Az ATV-nek adott interjúban arról beszélt az MSZP által támogatott jelölt, hogy vajon azért nem akar megegyezni az LMP arról, hogy őt támogassák, mert nekik fontosabbak a töredékszavazatok, mintsem az, hogy nyerni lehessen egy körzetben és a Fideszt le lehessen váltani.

A szóban forgó körzetben, a Baranya 1-es választókerület ugyanis a kormánypárti Csizi Péter mellett a jobbikos Fogarasi Gábort és az LMP-s Keresztes László Lóránt is indul, s ez utóbbi azért is fájó az MSZP által támogatott jelöltnek, mert Mellár korábban segítette az LMP-t is, sőt még egy „háttér professzori körbe” is meghívták.

Keresztes László Lóránt, LMP-s képviselőjelölt mondta, hogy ugyan nem kívánja kommentálni az MSZP-s miniszterjelölt szavait, de szerinte az nem viszi előre a kormányváltást, ha a másik ellenzéki jelöltet „ütik”.

Mint mondta, az LMP kijött a korábbi sündisznóállásából és világossá tette, hogy akkor működnek együtt a többi párttal, ha az MSZP és a Jobbik is leül egymással tárgyalni, vagyis komolyan gondolják a kormányváltást. Erre március 19-ig adtak határidőt – emlékeztetett a politikus.

Keresztes leszögezte, meggyőződése, hogy az általuk szorgalmazott korszakváltáshoz az LMP-nek megvan a megfelelő programja és a megfelelő pécsi miniszterelnök-jelöltje is Szél Bernadett személyében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő