Elfogadta Pécs idei költségvetését a közgyűlés

Péterffy Attila polgármester, Nyőgéri Lajos és Zag Gábor alpolgármesterek a közgyűlés keddi ülésén

Mindössze három napirendi pont szerepelt a pécsi közgyűlés mai programjában, ezek közül a legfontosabb az önkormányzat idei költségvetésének elfogadása volt. A lényeges történéseket élőben, szövegesen közvetítettük. A Pécs Tv élő közvetítése ITT érhető el.

13.08: A közgyűlés véget ért.

12.30: Fejlesztési önerő és előfinanszírozási alap létrehozása

Ruzsa Csaba: Javasolja, hogy a 2023. évi költségvetésben egy önálló alapot különítsen el a közgyűlés 500 millió forintos keretösszeggel a következő célok, tevékenységek finanszírozására:

  • hazai és nemzetközi projektek előkészítése,
  • nemzetközi projektmenedzsment feladatok ellátása,
  • projektekhez kapcsolódó önerő biztosítása,
  • projektekhez kapcsolódó Áfa finanszírozása,
  • projektek előfinanszírozása.

Barkóczi Csaba (Fidesz): Egy újabb, ezúttal 300 milliós EIB-hitel felvételéről beszélünk. Meddig szándékozik még polgármester úr eladósítani a várost?

Kóbor József (LMP): szükség van egy ilyen “pufferre” a fejlesztések érdekében, a régi ciklus kifuttatásához és az új elkezdéséhez, EIB-hitelről (Európai Beruházási Bank) van szó, ami sokkal kedvezőbb, mint egy piaci banki hitel. Ez nem eladósítása a városnak.

Kővári János (ÖPE): nem ördögtől való, hogy elkülönít egy ilyen alapot a város a leendő fejlesztésekre, csak az a kérdés, milyen projekteket akarnak majd megvalósítani. Ruzsától és Kóbortól kérdezi, milyen projektekre gondolnak, mire használnák ezt az önrészt.

Ruzsa Csaba alpolgármester: zöld infrastrukturális, energetikai pályázatokról van szó.

Kővári János: a közvetlen brüsszeli finanszírozású projektek elsősorban pilot-projektek, nem konkrét korszerűsítések, fejlesztések.

Ruzsa Csaba: a korábbi példa azt mutatja, hogy például lakásfelújításra lehet pályázni, de akár zöldterület-fejlesztés is lehet.

Kóbor József: jelenleg valóban csak pilot-projektek futnak, ennek egyik oka, hogy Magyarország a jogállamisági hiányosságok miatt el van zárva ezektől a forrásoktól. A pilot-projektekkel a nagy projektekre készülnek, hogy azokhoz bármikor kapcsolódni tudjanak.

Kóbor József

Ruzsa Csaba: bíznak benne, hogy a végső kiírásban nem is lesz önerőigény, 300 millió a Cella Septichora felújításának utófinanszírozására megy.

Kővári János: megvédi a magyar kormányt, szerinte Brüsszelben a magyar ellenzéki képviselők nem a magyar érdekeket képviselik. Jó lenne, ha a Helyreállítási Alapra készülnének ezekkel a pilot projektekkel.

Berényi Zoltán (ÖPE): Péterffy Attila azt mondta korábban, hogy ez a költségvetés nem tervez hitellel, ez viszont hitelfelvétel.

Kővári János: ez valamennyi uniós alaphoz képez önrészt, vagy csak a közvetlen brüsszeli forrásokhoz?

Péterffy Attila: Hitelt felvenni vagy egy korábban már lehívott hitelkeretet felhasználni, nem ugyanaz az aktus.

Ruzsa Csaba: a városháza számláján van ez a hitel, nem új hitelfelvételről van szó.

Barkóczi Csaba: mindegy, hogy új hitelt vesz fel a város vagy egy hitelkeretből hívnak le újabb összeget, tehát igenis eladósítják a várost.

Kamarás Péter (balra) és Barkóczi Csaba

Ruzsa Csaba: a zöld busz programot is így valósítják meg, ezek szerint idegesíti a fideszeseket, hogy megvannak a feltételei a következő évek pályázatainak.

Megszavazták az előterjesztést és a határozati javaslatot.

10.00: A 2023. évi költségvetés megalkotása

Péterffy Attila: Az energia- és üzemanyagárak idén a korábbiaknál sokkal markánsabban jelölik ki a város mozgásterét, miközben a városvezetésnek kezelnie kell az elszabadult infláció miatti béremelési igényeket is, továbbá törleszteni a fideszes időszakból származó hitelt. Idén közel duplájára nőhet a város által a kormányzatnak fizetett ún. szolidaritási hozzájárulás.

Hét tervezési alapelv van:

  • takarékos gazdálkodás folytatása,
  • a 2021. és 2022. évhez hasonlóan a munkahelyek megtartása, elbocsátások elkerülése
  • a városi közszolgáltatások a 2022. évi szinten történő fenntartása minőségi és mennyiségi értelemben is
  • jelentős inflációs nyomás miatt kialakult energiaár-robbanás kezelése
  • béremelési igények lehetőségekhez képest beépítése, a bérek elinflálódásának megakadályozása (bérfejlesztési alap bevezetése)
  • korábbi városvezetés által örökül hagyott adósság idei évi törlesztőrészlete: 1,75 milliárd forint
  • Pécs által 2021-től fizetendő szolidaritási hozzájárulás teljesítése a központi (kormányzati) költségvetésbe: 2.779.545.156 Ft.

A 2023-as költségvetés új hitel felvételével nem számol, a főösszeg 54 milliárd forint.

Kővári a költésgvetésről: „Örök hűség helyett egyéjszakás kaland”
A közgyűlés rövid szünetében a Fidesz, valamint az ÖPE-KDNP közös sajtótájékoztatót tartott. Csizmadia Péter, Kővári János, Berényi Zoltán és Kamarás Péter lényegében a közgyűlési vita során már kifejtett álláspontjukat ismételték meg az új költségvetés kapcsán. Mindannyian nehezményezték, hogy a városvezetők szinte egyetlen módosító javaslatukat sem szavazták meg, miközben Csizmadia Péter a Fidesz pécsi frakcióvezetője arról beszélt, hogy a városi büdzsé több mint fele kormányzati forrásokból áll össze, amit a város vezetőinek illene megköszönnie.

– Ha már a házasság hetét ünnepeljük épp, akkor ez a 2023-as költségvetés olyan, mintha az örök hűség helyett csak egy egyéjszakás kaland jött volna össze – mondta Kővári János, az ÖPE-KDNP frakcióvezetője. – Csak olyan javaslatokat tesz a város, ami már a jövő évi választásokra szól, ez pedig nem mutat előre.

Dr. Schmuck Roland (MSZP – Pécs Jövője): A költségvetési és gazdasági bizottság támogatta a költségvetést. A költségvetés jól kezeli a gazdasági körülményeket, amelyek nem kedvezőek, úgy néz ki, hogy a magyar gazdaság recesszióban van. A büdzsé tartalmaz egy bérfejlesztési alapot, emlékeztet: az unió legmagasabb inflációs rátájával rendelkezik Magyarország. Csökkent az építményadó, a kisebb alapterületű magántulajdonú lakásokra vonatkozik, ez 122 millió forintot hagy a pécsiek zsebében.

Schmuck Roland

Csizmadia Péter (Fidesz): valójában nem takarékos ez a költségvetés. Hiszen elfér benne például 100 millió forint cégvezetői prémium, vagy szintén százmilliós tétel a tanácsadói díjakra folyik el. 10 milliárd forint hitelt vett fel eddig a városvezetés, de ez csak a tőke, erre jön rá a súlyos kamatteher, ami 5,5 milliárd forint. Az önkormányzat ebben a ciklusban már ne vegyen fel több hitelt. A családokba kell fektetni, őket kell támogatni. Javaslataik:

  • az építményadó fizetési kötelezettséget szüntessék meg a nagycsaládosok számára,
  • a bölcsődei térítési díjakat szüntessék meg,
  • a házasságkötés legyen ingyenes a pécsi fiatalok számára.

Ezeket módosító indítványban be is nyújtották.

Kővári János (ÖPE): az új, a városvezetés által most meghirdetett támogatási-fejlesztési alapok voltak korábban is, a mi időnkben voltak ilyenek, de önök ezeket megszüntették, a választás előtti évben pedig visszahozzák. Javaslatai:

  • legyen bérrendezés a Tüke Busznál, adja el a Pécsi Hírek és a Pécsma kiadási jogát, a bevételből rendezze a sofőrök bérét egyszeri alkalommal, a továbbiakban pedig az ipa-bevételekből
  • Növelni kell a pécsi színház költségvetését 200 millióval.

Volt még két javaslata, de ezeket majd később fejti ki, írásban módosító indítványként benyújtotta.

Berényi Zoltán (ÖPE):

  • növeljék a civil rendezvényekre vonatkozó keretet háromszorosra;
  • 40 millió forintos rezsivédelmi alapot a civil szervezeteknek;
  • a vasasi-somogyi-hirdi településrészi önkormányzat támogatásának növelése 8 millió forinttal;
  • A roma nemzetiségi önkormányzat támogatásának emelése.

Csaba István (MSZP – Pécs Jövője): A helyi ellenzéknek: demagóg javaslatok sokaságát terjesztették elő. Önök korábban nemhogy ezeket a javaslatokat nem valósították meg, de 10 milliárdos adósságba hajszolták a várost, 2017-től az államkincstár ellenőrzi a város gazdálkodását emiatt, még ebben az évben is törleszteni kell ezt a hitelt. A Fidesz korábban emelte az építményadót, a mostani városvezetés csökkenti. A tanácsadó-ügyvédi díjakkal kapcsolatban: javasolja, hasonlítsák össze, a fideszes időszakban mennyit költöttek erre a célra és most mennyit, ki fog derülni az igazság. 700 millió forinttal túlárazva vásároltak Volvo-buszokat, ebből a korrupciós ügyből büntetőper lett, ami most is folyik.

Csaba István

Kővári János (ÖPE-KDNP): egyetlen javaslatunk sem volt demagóg.

Kővári János

Kamarás Péter (ÖPE-KDNP): nem nálunk volt ennyi alpolgármester, biztos, és tanácsnok. Azt szeretnék, ha ezek a pénzek a város lakosaira lennének elköltve. A KDNP javaslatai:

  • Alakítsanak ki további parkolóhelyeket Kertvárosban;
  • Varsányi utcai postahivatal szűkös, kicsi, lehetne tárgyalni a méretének növeléséről a Postával, bár igaz, hogy ez nem az önkormányzat feladata;
  • Áldatlan állapotok az Anikó utcai óvodában, legyen előrelépés;
  • A Melinda lakópark rendbetétele;
  • A legrászorultabbakat 10-10 ezer forint vásárlási utalványt kapjanak.

Barkóczi Csaba (Fidesz): a családok támogatása szakmai döntés, a haverok támogatása nem is annyira demagógia, hanem a város kifosztása. A PVH-nál kiosztott 41 millió forint prémium fedezné a pécsi bölcsődék térítésmentességét. Önök 11,5 milliárd forint EIB-hitelt vettek fel, ami kamatokkal együtt 16 millió lesz, ennyivel adósították el a várost. Ha eltörölnék a házasságkötési díjakat, 8 millió forintot hagynának a fiatalok zsebében.

Hári József (Fidesz): nagyon kevés a 40 millió forint pénzbeli segítség a pécsi sportnak. Közben 15 milliót költünk éves szinten a sportügyi biztosra. Legalább 120 millió forintot kellene költeni a sportra, a klubokra. 40 milliót a PMFC-re, PVSK-ra, PSN-re, PEAC-ra, 40 milliót a kisebb egyesületeknek, szervezeteknek, 20 milliót a pécsi utánpótlásra, 10 milliót szabadidősportra, 10 milliót pedig parasportra. Másik javaslata: 16 millió elég a nemzetiségi célokra, de arányaiban máshogy osztaná fel.

Fürj Csaba (Jobbik – Pécs Jövője): Kibicnek semmi sem drága, legyen örök élet és ingyen sör. Az, hogy a városok ilyen pénzügyi helyzetbe jutottak, hogy ennyire feszes költségvetést kell alkotni, az a Fidesz-kormány felelőssége. A kormány számos elvonással sújtja a városokat, elvonják például a korábban helyben maradó gépjárműadót, az iparűzési adót. A fideszesek hányszor voltak lobbizni Budapesten, hogy az elvont pénzek visszajussanak a városban. Kamarásnak: növekedett Kertvárosban a parkolóhelyek száma, és továbbiak kialakítása folyik, amit Kamarás mond, hogy ezek száma nem növekedett, az nem igaz. Kamarás postára vonatkozó javaslatára: nem az önkormányzat, hanem az állami Magyar Posta zárta be a hivatalokat. Nem a fideszes országgyűlési képviselők intézték el, hogy újranyissák a postákat. Az Anikó utcai óvoda problémája 2016-ban keletkezett. Idén ez a probléma orvosolva lesz. Melinda park felújítása: a park fejlődik, zajlik a fejlesztése, nem érti Kamarás javaslatát. Kamarás öt pontjából négy irreleváns.

Fürj Csaba

Kamarás Péter (ÖPE-KDNP): Dolgozni kellene és nem lennének ilyen problémák. Fürjtől kérdezi, hogy a meszesi közbiztonsági centrum túlárazott, “egy Jobbik-közeli cég” által elvégzett kialakításáról is tud-e beszélni.

Csizmadia Péter (Fidesz): Fürjnek: egy tucat bölcsődét és óvodát újított fel az előző városvezetés. Önök három éve vezetik a várost, annyi a teljesítményük, hogy bezártak egyet.

Péterffy Attila: Az Anikó utcai óvoda felújítása benne van a 2023-as költségvetésben.

Hári József (Fidesz): Ne csak azt emlegessék, ha elvon a kormány, hanem akkor is, ha ad, ad például a ZSÖK-nek, a helyi sportegyesületeknek, rezsitámogatást is kapnak az önkormányzat cégei.

Kővári, Ruzsa Csaba és Péterffy Attila között alakult ki szópárbaj arról, hogyan lehet előteremteni forrást a Tüke Busz sofőrjeinek béremelésére.

Sajgó György (Momentum): a fideszesek miért nem kopogtatnak javaslataikkal a magyar államnál, amely sokkal nagyobb költségvetésből dolgozik, mint a pécsi önkormányzat. Szép dolog például a 10 ezer forintos vásárlási utalvány, de például évek óta nem emelte az állam a családi pótlékot. A valós infláció 40 százalék, nem annyi, amit a KSH és a kormány kommunikál, így képmutatás huszonvalahány százalékos béremelést kérni. Addig lehet nyújtózkodni a béremelés tekintetében, amíg a takaró ér. Ennek a városvezetésnek sokkal nehezebb a dolga, mint a korábbi fideszesnek a gazdasági konjunktúra idején. A korábbi városvezetés tehetett volna sokkal többet.

Sajgó György

Kamarás Péter (ÖPE-KDNP): nem érti, hogy jön ide a kormány politikája. Ami erőforrása van Pécs városának, azt kellene jobban felhasználni. Biztosok, alpolgármesterek helyett a pécsi polgárokra költsön a költségvetés.

Péterffy Attila: Éppen azt tesszük.

Kővári János (ÖPE-KDNP): 19 milliárdot az államháztartáson belülről kap a város évente. 2009-től 2019-ig 100 milliárd forint fejlesztés valósult meg.

Sajgó György (Momentum): Kővárinak: ez a dolga az államnak. Közben az egyik kezével ad az állam, a másikkal elvesz.

Hencsei Zsolt (Tiszta Kezek Frakció): nagy problémák vannak István-aknán, mikor lesz csatornázás, hogy ne az utcán folyjon a szennyvíz.

Fürj Csaba (Jobbik – Pécs Jövője): Nagyon is összefügg a kormány politikája az itteni helyzettel, főleg mert igazságtalanul osztja el az állam a javakat. Orbán Viktor például tíz éve megígérte a pécsi városháza előtt, hogy Barcsig fog érni az M60-as. Azóta várjuk, miközben elvonják helyből az itteniek gépjárműadóját.

Nyőgéri Lajos alpolgármester: európai uniós forrásból jelentős fejlesztések valósultak meg a pécsi szociális szférában. Ezt senki nem sajátíthatja ki magának, ez Pécs érdeme. Lehet, hogy ő máshogy tervezte volna meg a szociális, gyermekjóléti intézmények felújítását. Mit ér például egy felújítás, ha nem párosul energetikai fejlesztéssel. Barkóczinak címezve: a korábbi fideszes alpolgármester asszisztense volt, nem emlékszik, hogy akkor verte volna az asztalt a térítési díjak megszüntetésével kapcsolatban. Ha 2024-ben letudják a fideszesek által felvett állami hitel törlesztését, akkor évi 1,7 milliárddal beljebb lesznek, könnyebb lesz gazdálkodni.

A módosító indítványokat a közgyűlés – négy kivétellel – elutasította, a költségvetést megszavazta.

9.15: Az önkormányzat 2022-es költségvetésének módosítása

Péterffy Attila: Technikai jellegű módosításokról van szó, az Államkincstár jóváhagyta.

Az előterjesztés szerint az eredeti költségvetéshez képest a 49.6 milliárd forint bevételi és kiadási főösszeg 27.7 milliárddal emelkedik, és 77.3 milliárdra változik.

Csizmadia Péter (Fidesz, frakcióvezető): Az érkező állami plusz támogatások nélkül leállt volna a tömegközlekedés, még akkor is, ha ezeket a pénzeket nem a tömegközlekedésre költötték. Egy önkormányzat az állammal együttműködve tud jól és hatékonyan működni, kardcsörtetés helyett tárgyalni kell. Az iparűzési adó elvonását nagy részben kompenzálta az állam.

Csizmadia Péter

Kérdése: miért van alulkalkulálva az iparűzési adó az idei évre?

Ruzsa Csaba alpolgármester: Örül neki, hogy sikeres a kormányzattal való együttműködés. A beérkezett plusz pénzek állami normatívák emelkedéséhez kötődnek. Csizmadiának: 9,5 – 9,8 milliárd ipa-bevétel várható. Az ún. szolidaritási hozzájárulást idén is be kell fizetni az államkasszába, ez 1,4 milliárd forinttal több idén, mint tavaly. Előbb lesz az önkormányzatnak végleges költségvetése idén, mint az államnak, és nem tudják pontosan, hogyan szerepel majd ez a tétel abban. Nem aláterveznek tehát, hanem ezt a várható, de nem biztos tételt levonják a bevételből. Az is bizonytalansági tényező, hogy nem tudják, hogyan alakul a helyi gazdaság növekedése idén, jelenleg visszaesés történt a tavalyi utolsó negyedévben. Nem tudható még, hogy a kis és középvállalkozásokat hogyan tervezi támogatni a kormány ebben a helyzetben, és ez alapvető hatással van az adóbevételekre.

Kővári János (ÖPE-KDNP): a 2022-es költségvetésben szerepel a tavalyi várható adóbevétel összege, 14,9 milliárd forint, viszont a 2023-asban kevesebbel terveznek. Hasonló taktikával tervezték az idei, mint a tavalyi költségvetést. Minden évben arra számítanak, hogy visszaesik a helyi gazdaság, ami eddig nem történt meg. Úgy tartja a városvezetés alacsonyan a költségvetési kiadásokat, úgy takarékoskodnak, hogy alacsonyan tartják a béreket és romlott a közszolgáltatások színvonala, ékes példája ennek a tömegközlekedés. Nem magukon spórolnak, hanem az önkormányzati cégeken, intézményeken. A spórolásnak két ára van: fejlesztési forrásokat adtak vissza, plusz nő a hitelállomány.

Ruzsa Csaba alpolgármester: tavaly több volt a szabadon felhasználható adóbevétel. Minden településen gond van a tömegközlekedéssel, ezt a kormányzat is kezdi belátni. Nem elsősorban a buszsofőrök száma a probléma, hanem az utánpótlás. Ez mindenhol probléma az országban. Nincs megszorítás a költségvetésben. Minden olyan bérigényt, ami jogos, azt kifizetik, de a további igényeket tartalékalapokból biztosítják majd, viszont nagy gond, hogy az infláció hatásait is kompenzálni kellene.

Ruzsa Csaba és Péterffy Attila

Kővári János (ÖPE): Csökkentették a sport és civiltámogatásokat, ahogy a részönkormányzatok támogatását is. Csökkent a tömegközlekedésre fordított összeg is. Tenni kéne azért, hogy többen vegyék igénybe a tömegközlekedést. A Pécsi Vagyonhasznosító például azért tudja megtartani a pozitív mérlegét, azért nem igényel a korábbiakkal ellentétben idén támogatást, mert a kezelésében lévő ingatlanokra nem fordít pénzt.

Ruzsa Csaba alpolgármester: nem mondta le fejlesztési forrásokról, azokat később felhasználhatják, csak 15 százalékos építőipari áremelkedéssel nem tudnak mit kezdeni. A PVH-t több mint két milliárd forintos adóssággal vették át 2019-ben. A PVH segíti a bérlőket és eltartja magát, törleszti a hitelt, amit megörökölt az előző vezetéstől. Szerinte, amikor a csökkenő támogatásokról beszél Kővári, akkor hazudik.

Kővári János (ÖPE-KDNP): tartja magát ahhoz, amit állított, de majd folytatják a vitát.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): A civil szervezetek lényegesen kevesebb pénzt kapnak, mint 2019 előtt.

Hári József (Fidesz): 2015-ben 205 milliót, 2018-ban 125 milliót, 2019-ben 126 milliót osztott fel a város a sporttal foglalkozó egyesületek között. Most három éve 40 milliót osztunk fel.

A mikrofonnál: Hári József

Péterffy Attila: 2019-ben pont arra tettek ígéretet, hogy csak olyan területeket fognak támogatni, amelyeknek erre valóban szüksége van. A fideszes gyakorlat számára nem mérvadó.

Barkóczi Csaba (Fidesz): A haveri körben megy az osztogatás, a PVH-nál például 41 millió jutalmat osztottak ki.

Megszavazták az előterjesztést, módosították a 2022-es költségvetési rendeletet.

9.10: Péterffy Attila polgármester megnyitja az ülést.

A helyi politikai erők előzetes megnyilvánulásaiból sejthető, hogy újra kemény adok-kapok várható a közgyűlési vita során.

Az alábbi linkeken lehet tájékozódni a 2023-as költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó különböző álláspontokról.

Készül a költségvetés: spórol, bért emel, fejleszt az önkormányzat

Megvannak a városi költségvetés fő számai

Pécsi költségvetés: a Fidesz szerint a “baloldal” bujkál, a KDNP haikut írt

A városvezető frakciók a költségvetésről: pénzügyi ámokfutás helyett higgadt szakmaiság

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés