5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeMár a második iszlamista párt alakul Svédországban

Már a második iszlamista párt alakul Svédországban

Svédországban a hétvégén már a második iszlamista párt alakul meg, az Árnyalat Párt (Partiet Nyans) név alatt. A Jasin pártot már a napokban bejegyezték. A két párt az iszlamofóbiát bűncselekménnyé nyilvánítaná, és az alkotmányban kisebbségi státuszt követelnek a muszlimoknak – írja a Privátbankárra hivatkozva a Pesti Srácok.

Érdekesen rajzolódik át napjainkban Svédország etnikai térképe: jelenleg a lakosság 8 százaléka muszlim, de az előrejelzések szerint húsz éven belül kisebbségbe fognak kerülni azok, akik nem bevándorló szülők gyermekei. Az, hogy ez várhatóan milyen politikai földrengést fog előidézni, azt jól mutatja, hogy a svéd muszlimok 52 százaléka szerint a saría (iszlám) törvénykezés felette áll a svéd törvényeknek.

Csak pár tény és adat:

– 2017-es rendőrségi jelentés 61 no-go zónát sorol fel, ahol 200 bűnözői csoport működik, mintegy 5000 bűnözővel.
– Stockholmban idén az év első nyolc hónapjában 70 lövöldözés történt és napi átlagban 5 nemi erőszakos cselekményt jelentenek be.

A teljes cikk a Pesti Srácok honlapján, ITT OLVASHATÓ.

Kiemelt kép forrása: Pesti Srácok

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő