A közösségi közlekedés emberemlékezet óta számos problémát szül, ennek egyike a tolakodás. Minden pécsinek, aki helyi járaton közlekedik (de még a távolságit is említhetnénk), ismerős lehet a leginkább a vásárcsarnoknál tapasztalható élet-halál harc az ülőhelyekért. Mindannyiunknak van véleménye róla, vannak tapasztalataink. Arra pedig, hogy mennyire nem napjaink problémája ez, tanúskodik egy újságcikk, ami a Pécsi Napló 1937-es számában jelent meg.

hirdetés

A cikk tulajdonképpen egy olvasói levél, amit egy nyugalmazott kórházi főorvos juttatott el az újsághoz. Kenessey Aladár a „Néhány szó a mecseki autóbuszjáratokról” című írásban összegzi tapasztalatait a sorban állás rendszeréről és a tolakodásról, ami persze nem csak a Mecseken volt tapasztalható.

A buszok akkor még sokkal ritkábban közlekedtek, nem volt a ma tapasztalható sűrű menetrend, így sokaknak volt lényeges, hogy le ne maradjanak, hiszen a következő járat akár órákkal később is érkezhetett. Életbe lépett a sorszámos rendszer, minden várakozó kapott egy sorszámot előzőleg, amikor pedig beért a jármű, a sorszámok alapján szállhattak fel az utasok. Így elkerülhették a tolakodást.

A PVKV (Pécs Városi Közlekedési Vállalat) autóbusza a Dömörkapunál – 1936-os felvétel

A panasz viszont azért érkezett a Pécsi Naplóhoz, mert a sorszámosztás csak vasárnap és ünnepnapokon működött, pedig a legzsúfoltabb időszak a hétköznap délután volt. Másfelől a korabeli utazóközönség sem volt jobb a mainál, és sokan semmibe vették a rendszert, például a 22-es nyugodt szívvel tolakodott a 3-as elé, mondván, úgyis lesz helye neki is sokadikként, akkor nem mindegy, ki megy elsőként? És itt lép be a képbe az ülőhelyekért való küzdelem problematikája. Mert lehet, hogy az említett illető 22.-ik, de tegyük fel, hogy ülőhely csak 20 volt a buszon. Akkor már nem mindegy, hogy a 3.-ik száll-e fel előbb, mint ő.

Kenessey Aladár nyugalmazott orvos erre a következő, ma már egyértelműnek tetsző megoldásokat javasolja: álljon be a busz úgy, hogy első ajtaja a sor legelejéhez igazodjon, illetve szép iskolás sorba állva lehessen csak feljutni a buszra, nem az ajtóhoz tömörülve.
Kérelmezi tehát azt, hogy minden nap legalább az első hat utazó kapjon sorszámot, jóhiszeműen feltételezve, hogy a jól neveltek udvariasan elosztják maguk között a helyeket, az erőszakoskodókat pedig csendre intik.

„Így nem történnék meg az, hogy a 4. sorszámot kapott 70 éven felüli egyetemi tanár, aki még hozzá 190 cm magas, az üresen érkező autóbuszon már csak állóhelyhez jusson, mert ő koránál és jóérzésénél fogva sem tud tolakodni, s így fel sem szállhatott, mert, hogy egyenesen állhasson, fejét az autóbusz felső ablakán kellett volna kidugnia, erre pedig nem volt hajlandó.”

Azt nem tudjuk Kenessey doktor úr tanácsai meghallgattattak-e, mindenesetre a tolakodás ma is él és virágzik – nem csak a tömegközlekedésben, hanem a boltokban és máshol is.

Forrás: Pécsi Napló
Fotók: Fortepan

Hirdetés