Az elmúlt évtizedekben hihetetlen ívet futott be a pécsi bábművészet, melyhez rengeteget hozzátett Sramó Gábor, a Bóbita Bábszínház igazgatója. A színház vezetőjét művészeti tevékenységéért a napokban tüntette ki a pécsi önkormányzat Victor Vasarely-díjjal. 

hirdetés

– Kezdettől fogva szerelem volt, vagy volt egy kis idő, mire rátalált a bábszínházra?
– Bevallom, kellett egy kis idő. Szerettem a tévében nézni a Vitéz Lászlót, de különösebben nem érdekelt a műfaj. A Nagy Lajos Gimnázium első, irodalom-dráma tagozatos osztályában végeztem, így mikor 1984-ben barátom, Hang Gábor felhívta a figyelmemet, hogy a Bóbita bábstúdiót indít, közösen belevágtunk. A sikeres felvételink utáni egy hónapban döbbentem rá, hogy a bábművészet sokkal gazdagabb, izgalmasabb terület, mint amit gondoltam, gondolunk róla. Onnantól egyértelmű volt, hogy a bábszínházzal szeretnék foglalkozni.

– Mindössze néhány évig bábszínészkedett, de inkább a rendezést választotta. Miért?
– Hét évig dolgoztam bábszínészként, mindeközben már elkezdtem rendezni Lulu bának, Kós Lajosnak köszönhetően, fél évig pedig Prágában is tanulhattam. Nem kellett sok idő, hogy rájöttek, nekem rendeznem kell. Nem sokkal később, 1994-ben Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház akkori igazgatója pályázatot írt ki a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára, melyet megnyertem.

Már diákkoromban is inkább játékmester voltam, egy olyan ember, akinek nem az ego a lényeg, hanem az, hogy sok tehetséges embert egy közös ügy mellé állítson.

– Milyen volt a nyolcvanas években a pécsi – és a magyar – bábélet, és milyen ma?
– A hazai bábjáték eléggé mostoha helyzetben volt: az állami bábszínház a háború után kisajátította a bábművészetet, így vidéken csak amatőrcsoportok jöhettek létre. Bátran mondhatom, hogy Kós Lajos vezetésével a pécsi volt az egyik legjobb, mely akkoriban országos ismeretségre is szert tett. Ezek a produkciók elsősorban felnőtteknek szóltak, ami azért volt rendkívül különleges, mert akkor méginkább élt a sztereotípia az emberekben, hogy a bábszínház gyerekeknek való. Az – akkor még – Bóbita Bábegyüttes nagyon ismert lett ezekkel a felnőtteknek szóló showműsorokkal, progresszív darabokkal, például a Pink Floyd zenéjére rendezett Kalevalával. Nem véletlen, hogy 1981-ben vidéken elsőként lett professzionális színház a pécsi Bóbita. Az elmúlt negyven, ötven évben hihetetlen ívet futott be a magyar bábművészet, amihez rengeteg tehetséges szakmabeli – köztük pécsi – hozzátett.

– Milyen sztereotípiák élnek máig a köztudatban a bábteátrummal kapcsolatban?
– Régen számtalanszor hallottuk: „jó, jó, bábos vagy, de miből élsz?” Máig küzdünk azzal a hiedelemmel, hogy a bábszínház csak a gyerekeknek való, de manapság sem tudják még sokan elképzelni a bábszínházat paraván nélkül, holott már több évtizede háttérbe szorult a használata. Nem ritka az sem, hogy összemossák az emberek a bábszínházat az amatőrcsoportok pedagógiai bábjátékával.

A bábművészet hihetetlen sokszínűségnek van egyfajta megtermékenyítő hatása. Azt látom, hogy a drámai színházak kezdik felfedezni a bábosok által régóta művelt kreativitást.

– A Mária utcából a Zsolnay-negyedbe költözés milyen hatással volt a társulat életére?
– Bennünk volt, hogy nehéz lesz ezt a szép, patinás Mária utcai épületet elhagyni. Őszinte leszek, én két nap alatt elfelejtettem. Nem szép dolog, de valahol természetes, hogy nem hiányzott, hogy nem omlik ránk a tető, nem ázunk be, nem jön fel a szennyvíz és nem gyullad ki a falban a kábel. Az inspiráló környezet a nézőinkre és a társulatra is jó hatással volt: a költözéssel együtt az a csapat is megszületett, mely máig együtt dolgozik a Bóbitában.

– Mit csinál, ha éppen nem a színházban tevékenykedik?
– Nemrég vettem egy kis házikót egy nagy kerttel Pécs határában. Szabadidőmben a házikó felújításával és a kert gondozásával foglalkozom, ez kapcsol ki.

Névjegy

Sramó Gábor 1964-ben született Pécsett. Tanulmányait a Nagy Lajos Gimnázium irodalom-dráma tagozatos osztályában végezte, ezt követően bábszínészi képesítést szerzett. A Janus Pannonius Tudományegyetem magyar-népművelés szakán 1988-ban diplomázott. 1984 és 1991 között a Bóbita Bábszínház bábszínésze volt, ahol jellemzően karakterszerepeket játszott, ugyanakkor több előadást is rendezett. 1994-től a Bábszínház művészeti vezetője, majd 2004 óta igazgatója. 2008-ban a Pannon Egyetemen színháztörténész-bölcsész végzettséget szerzett.

A Pécsi Nemzeti Színháztól való leválást követően, 2004 óta önállóan működő együttes számos hazai és nemzetközi bábfesztiválon szerzett neves kitüntetést, elismerő díjat. A Bábszínház változatos programjait bábkészítő kézműves foglalkoztató, a régmúlt bábjait bemutató bábmúzeum, interaktív kézműves galéria, Kakaóbár is színesíti. Az igazgató újszerű kezdeményezése a Csecsemőszínház is. A dél-dunántúli régió egyetlen önkormányzati bábszínháza pécsi előadásain, programjain, foglalkozásain évente csaknem 40 ezren vesznek részt, köztük négyezer bérletet váltó vendég. Évente közel száz előadást a városon kívül tartanak.

Sramó Gábor a Bóbita Bábszínházban végzett 25 éves vezetői pályafutásának, a hagyományos és kortárs kulturális és művészetpedagógiai nevelés során elért sikereinek, valamint Pécs kulturális értékeit erősítő művészeti tevékenységének elismeréseként Victor Vasarely-díjat kapott.

Hirdetés