Hirdetés

Ahogy ígérték, a hét végén lezajlott a Magaslati út aszfaltozása, ezzel a mecsekoldali útprogram egy fontos üteméhez ért, de lesz még munka az elkövetkező időszakban is.

A múlt héten számoltunk be róla, hogy fontos állomásához érkezik a milliárdos mecseki útprogram: két nap alatt leaszfaltozzák a Mecsekoldal egyik fő közlekedési tengelyét, a Magaslati utat. A kivitelező az ígéretnek megfelelően szombaton és vasárnap végzett is a munkával, már használhatják az autósok és a buszok az utat.

Hétfőn, amikor bejártuk az utat, láthattuk, a Tettyét a Havi-heggyel összekötő gyaloghídtól egészen a Pálosokig lezajlott a munka, új burkolaton gurulhatnak a kocsik. A munka már csak az út szélén zajlik, ugyanis a kisebb útcsatlakozások aszfaltozása jelenleg és még a későbbiekben is folyik, ez azonban az átmenő forgalmat alig zavarja.

A Tettyén is sokkal könnyebb, gyorsabb lesz a közlekedés

Egy szakasz nem kapott új burkolatot: a Pálosok temploma és a Hunyadi út közötti kis rész, mivel itt egy ívkorrekciót alakítanak ki, amely révén a Magaslati út és a Hunyadi út kereszteződésében főleg az autóbuszok számára lesz sokkal kedvezőbb a fordulási manőver. Ez az építés az elkövetkező hetekben lezajlik.

A Pálosok környékén nagyobb átalakítás lesz, itt ezért nincs még új burkolat

A mecsekoldali útprogramnak ez azonban csak az egyik eleme. Mint a városházától megtudtuk, a Surányi út Hunyadi út–Mikszáth Kálmán utcáig tartó szakaszán a víziközmű-rekonstrukció befejeződött, ezen a héten már az aszfaltozást előkészítő munkálatok folynak. Az aszfaltozás várható időtartama 2-3 hét. A Surányi út Mikszáth Kálmán–Székely Bertalan utcák közötti szakaszán továbbra is vezetékfelújítási munkák folynak, ezek befejeztével, az időjárási viszonyokra tekintettel lehet az aszfaltozási munkákat megkezdeni, közölték a szakemberek.

De nemcsak útfelújítást, hanem útépítést is tartalmaz a mintegy 25 ezer mecsekoldali lakos életét megkönnyítő program, hiszen a Bálicsi úttól új tehermentesítő út épül a Kodály–Petőfi utcai körforgalomig. Mint a városházától megtudtuk, az új út építésének befejezési határideje a kivitelezővel kötött szerződés értelmében november 30-a. A forgalomba helyezési eljárás – amelynek eredményeként lehet ráengedni a gépjárműveket a szakaszra – ezt követően kezdődhet meg.

Emellett egy zajvédő falat is ki kell alakítani, ez az útépítési munkálatoktól függetlenül zajlik hamarosan ezen eljárás ideje alatt. Várhatóan decemberben megindulhat a forgalom az új útszakaszon.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét