Akár már idén forgalomba állhat Pécsett az első elektromos busz – írja a Pécsi Újság. Hamarosan lezárul a közbeszerzési eljárás, a gyártónak pedig 8 hónapja van arra, hogy leszállítsa az alacsonypadlós járműveket. Kedvező esetben akár a szerződéskötést követően már sor kerülhet az átadásra.

A Tüskésréti úton már épül a Tüke Busz Zrt. telephelye, ahol majd tölteni és szervizelni lehet a járgányokat.

Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Pécsi Újságnak úgy nyilatkozott, a buszok szállítására vonatkozó szerződés megkötését követően nyolc hónap áll majd a nyertes cég rendelkezésére, hogy a nyolc járművet leszállítsa. Ez történhet akár egyesével, havonta, de akár egyszerre az összes autóbuszt átadhatják azonnal.

A városba alacsonypadlós, légkondicionált, minimum 21 ülőhelyes buszok érkezhetnek, amik egy töltéssel több mint 200 kilométert megtehetnek.

A tervek szerint elsősorban a mecsekoldali járatokon közlekednek majd.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés