Balatonfenyves vezetősége helyben tartott fórumot a pécsi nyaralótulajdonosoknak, bemutatva, mire számíthatnak a szezonban. Körülnéztünk más településeken is, de ezen kívül a közlekedésben is lesznek komoly változások.

Ahogy az előző években, idén is Pécsett tartott fórumot Balatonfenyves vezetősége, nem véletlenül, hiszen sok-sok pécsinek van nyaralója, faháza az üdülőtelepülésen. A fórumon, amelyen sokan vettek részt, kiderült, a tavalyi után idén is több fejlesztést terveznek Fenyvesen: fel akarják újítani a strandot, valamint játszóteret, sportpályákat akarnak építeni, illetve számos járda- és útrekonstrukció is kezdődhet.

A pécsiek által szintén kedvelt Balatonföldvár is sok újdonságot tartogathat majd annak, aki tavaly nyár óta nem járt ott. Pénzügyileg is, hiszen idén csökkentették az idegenforgalmi adót, de több fejlesztés is várható: a nyaralók számára fontos, hogy megújul a nyugati strand, tovább bővülnek a tavaly felújított keleti strand szolgáltatásai, és egyebek mellett nyilvános illemhelyet alakítanak ki a városközpontban. A turisztikai szezonra korszerűsítik a közvilágítást is.

Balatonboglár és Balatonlelle már tavaly is sok fejlesztésről híresült el, a településeken egymást érik a társasház- és társasüdülő-építések. Ezen kívül megújult például Lellén a kedvelt Napfény Strand több része is.

Gyorsabb vasút, épülő új út

2017 decemberében véget értek a hosszabb vágányzárak a dél-balatoni vasútvonalon, már csak kisebb, éjszakai zárásokra kell számítani, jól halad ugyanis a felújítás a területen. Ahogy arról beszámoltunk, a déli vonalon kívül megújul a Fonyód-Kaposvár szakasz is, ami különösen jó hír a pécsieknek, akik a Balatonra utaznak. Nyárra minden használható lesz, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közlése szerint a menetidő Kaposvárról Fonyódra a mostani 75-80 perc helyett 55 perc lesz.

Javában folyik egy másik beruházás, ami szintén érinti majd a pécsieket, akik a Balatonra indulnak, de kocsival: épül az R67-es út Kaposvár és a Dél-Balaton között. Ez azonban idén nyáron még nem lesz használható, inkább csak a munkagépeket láthatjuk. Az út várhatóan 2019-re készül el.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés