Egy nagyobb baranyai falut kitesz a Pécsett tanuló német diákok száma, összességében pedig már több mint 4000 külföldi hallgatója van a Pécsi Tudományegyetemnek – ez a létszám megyénkben egy kisvárosi lakosságot jelentene. Igencsak egzotikus országokból is érkeztek ide tanulni fiatalok.

Senki sem lepődik meg Pécsett, ha német szót hall a városban, a boltokban, a kávézókban. Nem csak azért, mert Baranyában nagy létszámú német kisebbség él, és nem csak azért, mert több német nagyvállalatnak Pécsett van üzeme, szolgáltatóközpontja (elég például a már 1300 embert foglalkoztató Haunira, a nemrég a városba telepedett Viessmannra vagy épp a Waremara gondolni). Emellett jelentős létszámú német egyetemista is tanul Pécsett. Olyannyira jelentős létszámú, hogy egy falut is kitennének: a Pécsi Tudományegyetem friss adatai szerint 787 német diák iratkozott be erre a tanévre, közülük 206-an elsőévesek.

Pécsett az egyetemen jelenleg több mint 4000 külföldi diák tanul, a legtöbben a németek vannak. A második helyen az érkezők között az irániak szerepelnek, kerek 500 diákkal, de egyre több a kínai is, ők már csaknem négyszázan tanulnak Pécsett. Skandináviában is nagyon népszerű a pécsi egyetem, hiszen 260 norvég diák folytatja itt a tanulmányait. Ami érdekes, hogy a gazdag távol-keleti országokból is szívesen jönnek ide a jelek szerint a hallgatók, több mint 120 dél-koreai és csaknem száz japán tanuló is itt végzi felsőfokú tanulmányait. De nem túlzás azt állítani: nehéz úgy rábökni a világtérképre, hogy ne találnánk „küldő” országot, a Föld mintegy száz országából érkeztek ugyanis hallgatók a Pécsi Tudományegyetemre.

Azon talán meg sem lepődünk, hogy Pécsett tanulnak olaszok, görögök, franciák, spanyolok, angolok is, de például csaknem húsz brazil is Pécset választotta, sőt még az Amerikai Egyesült Államokból is vonzó volt a PTE. Vannak olyan országok, amelyekből az utazás sem lehet egyszerű és rövid túra, például Nepál vagy éppen Szingapúr.

Az egyik legérdekesebb „küldő” ország talán Déli-Georgia és Dél-Sandwich-szigetek, ahonnan jött diák. Az alig hét Balaton-nagyságú szigetcsoport Dél-Amerika és az Antarktisz között terül el, jelenleg Nagy-Britanniához tartozik, bár a Falkland-háborúban Argentína is szerette volna megszerezni.

De érkeztek Pécsre diákok Mauritiusról is, amely egy kicsiny szigetállam az Indiai-óceán közepén, és ilyen csodákat hagytak otthon az itt tanuló hallgatók:

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés