Még zene is felcsendült a Pécsi Cirfandli Estén

Hirdetés

Egy igazán érdekes művészházaspárt ismerhettek meg azok, akik szombaton este ellátogattak a Pécsi Cirfandli Esték aktuális eseményére.

Tavaly indult el a Pécsi Cirfandli Esték beszélgetéssorozat a Pécsi Polgári Szalon Egyesület szervezésében, és már az első alkalommal telt házas, nagy sikerű rendezvényt hozott. Nem változott ez később sem, így nem is volt kérdéses, elindul a második évad, sokan állították meg ugyanis a szervezőket, hogy nagyon megkedvelték a kötetlen pécsi beszélgetéssorozatot.

A 2018/2019-es szezont októberben nyitották meg, a második évad a családok évéhez csatlakozik, és házaspárok érkeznek az estekre, akik azt is elmesélik, milyen szerepük van egymás művészetében.

Szombaton Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas és Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész voltak Hoppál Péter országgyűlési képviselő vendégei, a kulturális bizottság alelnöke ugyanis az állandó házigazdája a rendezvénynek.

A Magtár Látogatóközpont ezúttal is megtelt érdeklődőkkel, akik olykor komoly, olykor kifejezetten humoros beszélgetést hallgathattak végig. A világszerte ismert és elismert művészházaspár mesélt pályájáról, zenei terveiről, de még olyan dolgokba is beavatták a résztvevőket, hogyan tudják összehangolni három gyermekük nevelését, a rengeteg utazást, a sok fellépést.

Most ráadásul „csemege” is várta az est résztvevőit, hiszen Kokas Katalin és Kelemen Barnabás a beszélgetés végén zenéjével is elbűvölte a közönséget.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét