Óriási tömeg gyűlt össze ma délelőtt a Széchenyi téren, ahol megrendezték a Fuss a rákgyógyításért nevet viselő eseményt.

Hosszú ideje már, hogy minden évben megrendezik Pécsett a Fuss a rákgyógyításért névre keresztelt eseményt. A minimálisan 1000 forintos „nevezési díjjal” meghirdetett program bevételét teljes egészben a rákgyógyításra fordítják, magával a futással pedig felhívják a figyelmet arra, hogy milyen fontos is társadalmi szempontból ez az ügy.

https://www.facebook.com/pecsma.hu/videos/570475894390167

Az idei rendezényt, ahogyan azt már 2019 óta megszokhattuk a Pécsi Tudományegyetem Sportirodája szervezte, és bizony nem lehetettek elégedetlenek. A Széchenyi tér ugyanis a 11 órai rajt előtt jó fél órával már szinte megtelt. Nagyszerű látványt nyújtott az egyenpólóban bemelegítő ezrek képe. És ez egyáltalán nem túlzás. A helyszínen ugyanis a PTE Sportirodájának vezetőjétől, Hári Józseftől megtudtuk, hogy bár a pontos létszámot még nem tudják, azonban mivel mind a 2240 póló elfogyott, és jócskán akadtak, akik saját szerelésben is beálltak a futók közé, biztosan meghaladta a 2500-at a résztvevők száma.

Sok ismert ember is csatlakozott a nagyjából 2,5 kilométeres körhöz Pécs belvárosában. Hogy mást ne mondjunk, a rajtnál a menetet a PSN Zrt. paralimpiai bajnok úszója, Konkoly Zsófia, és olimpiai hetedik triatlonosa, Bicsák Bence vezette.

Hirdetés