Hirdetés

Rendkívüli közgyűlési ülésen döntöttek csütörtökön kora este a képviselők az építési szabályzat módosításáról, amely lehetővé teszi, hogy évtizedek óta nem látott fejlesztés indulhasson el a pécsi gyermekklinikán.

A nyári szünet ellenére összeült csütörtökön kora este a pécsi közgyűlés, mégpedig azért, hogy módosítsa a helyi építési szabályzatot, amely révén egyebek mellett a pécsi gyermekklinika nagyszabású fejlesztésére is mód nyílik – így minél hamarabb elkészülhet a hatalmas beruházás.

Páva Zsolt polgármester az ülésen közölte, több szempont mellett a legfőbb motiválója az előterjesztésnek, és így a rendkívüli közgyűlés összehívásának a pécsi gyermekklinika fejlesztése. 2019 nyarán ugyanis már használatba kell venni az új épületeket, így indokolt a sürgős tárgyalás.

Őri László alpolgármester, aki egyben a térség önkormányzati képviselője is, hangsúlyozta, az elmúlt három évtized legnagyobb gyermekegészségügyi fejlesztése valósul meg a városban, ha megkapja az engedélyeket a gyermekklinika beruházása. A közgyűlés egyhangúlag fogadta el az építési szabályzat módosítását.

Őri László alpolgármester a napokban egyeztetett Decsi Tamással, a gyerekklinika igazgatójával a fejlesztésről

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a mintegy másfél milliárdos fejlesztés során két új szárny épül, így bővítik a gyermek- és ifjúságpszichiátriát, és korszerűen felszerelt gyermeksürgősségi, baleseti osztályt alakítanak ki. A lépéssel létrejön ezáltal egy közel 800 négyzetméteres új központ, majd egy 1100 négyzetméternyi klinikarészt teljesen felújítanak. Mindezek mellett modern műszereket, eszközöket is vásárolnak. A baleseti sebészeten és sürgősségin új műtőblokkot alakítanak ki és jóval barátságosabb lesz a betegek elhelyezése, hiszen a többágyas kórtermek helyett kétágyas szobákban gyógyulhatnak, a gyermekpszichiátrián pedig több ággyal rendelkeznek majd.

A korábbiak után most újabb fejlesztés indulhat a gyermekklinikán

Őri László, Pécs alpolgármestere korábban lapunknak azt nyilatkozta, a város és az egyetem közötti stratégiai szövetség egyik jele az építési szabályzat soron kívüli módosítása – e kapcsolatot szeretnék a jövőben tovább erősíteni.

Kiemelt fejlesztési terület az egészségügy, az oktatás

Pécsett a tervezett fejlesztések között egyébként is kiemelt figyelmet kap az egészségügy és az oktatás modernizációja. Mint az ismert, Pécsett az elmúlt években teljesen felújították a 400 ágyas klinikai tömböt, korszerűsítették a Lánc utcai rendelőintézetet, Pécsett épült fel a régió legmodernebb onkológiai centruma, már a betegek használhatják az új kertvárosi rendelőintézetet, több orvosi rendelőt is felújítottak, új vérellátó központot húztak fel, valamint a Rét utcában egy rehabilitációs centrumot. Pécsett emellett az elmúlt évtizedek legnagyobb óvoda- és bölcsődefelújítási programja zajlik, és számos iskolát is modernizálnak.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét